hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKevés az együttműködés az autók biztonsági rendszerei között

Kevés az együttműködés az autók biztonsági rendszerei között

Hiába a legtöbbször tökéletesnek látszó utas-védelem, sokat lehetne még finomítani az autók védelmi rendszerén.

Sokakat elkápráztatnak a ma már egyre több autónál 5 csillagos EuroNCAP törészteszt eredmények és az autókba épített védelmi berendezések, pedig a laboratóriumi mérések sokszor igencsak távol állnak a valós balesetekkor tapasztalható eredményektől. Ezekről már korábban írtunk, ám most két olyan ötletet vetünk fel, amivel csökkenteni lehetne az utasok sérülésveszélyét.


Kétségtelenül jó dolog a légzsák, ám a baleseteknél veszélyes is lehet, ugyanis a sofőr arcába „robbanó” lufi nem csak kitakarja a vezető látóterét, ütésétől akár hosszú másodpercekig csak pisloghat a sofőr. Ha az autó még lendületben van, ez idő alatt újabb akadálynak ütközhet, ekkor pedig már sem a légzsák, sem a többi gyűrődő zóna nem fogja megvédeni az utasokat. Ha azonban a légzsák jelet küldene a legtöbb mai autóban már szintén megtalálható ESP-nek, akkor az a balesetkori automatikus vészfékezéssel jelentősen csökkenthetné az ismételt ütközések valószínűségét. Amíg nincs ilyen automatikus rendszer, addig mindenkinek érdemes megjegyeznie, ha van lélekjelenléte, légzsáknyílása után is „állni” kell a fékpedálon.



A kommunikáció optimális esetben kétirányú kellene legyen a légzsák és az ESP között. Az ESP borulás-érzékelője jelezhetné a légzsákvezérlőnek a borulásokat, hogy az oldalsó- illetve fej-légzsákok ne csak a karosszéria roncsolódásakor, hanem azt megelőzően is kinyílhassanak. Borulás esetén ugyanis rendszerint előbb találkozik a fej az oldalfallal, mint a karosszéria az úttesttel. Ráadásul nem is elegendő, ha csak a kívülről sérülő oldal légzsákjai nyílnak, hiszen egy jobb oldalra borulás esetén a vezető tehetetlenségéből adódóan a bal oldali tetőoszlopoknak ütheti fejét (természetesen bal kormányos autó esetén).

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Nagyon érdekes a cikk. Nem vagyok biztos benne, hogy teljes mértékben igaz, ugyanis nehéz elhinni, hogy ilyesmire ne gondoljanak az autógyárak, akik sok-sok millió eurót költenek a fejlesztésekre.
    Azonban én is észrevettem egy hiányosságot: automata váltós kocsiknál, ha D-fokozatban haladunk és az autó valamiért 180 fokban megpördül, a motor egyből lefullad (onnantól kezdve, hogy hátrafele gurul az autó). Ez egy baleset kellős közepén igen veszélyes lehet.
    (Arról nincs információm, hogy a legújabb hi-tech csodákban is fennáll-e a probléma, néhány éves autóknál viszont igen.)

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek