Katona MátyásGyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről.
Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is.
Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
Nem vagyok gazdag, de amennyit használom az autót, azt meg is tudom fizetni. Eleve csak olyan autót veszek, amit fenn is tudok tartani. Egy ilyen sportkocsit nem vennék, mert vélhetően 10 millió körüli ára lenne. De aki egy ilyet megengedhet magának, annak eszébe nem jutna villanyost venni. Az autózni akar, nem spórolni. Vannak ilyen ismerőseim, amikor kocsit vesznek 20 millió körül, akkor az a kérdés, hogy A6-os legyen, vagy Porsche Cayenne 3.5-ös benzinessel? Hidd el, hogy szóba sem kerül a villanyos, vagy a hibrid? Nem az számít.
Villanyost még fűnyíróból sem veszek amúgy. Egyszer vettem, semmire nem való. Aki játszadozni akar, meg 3 szál füvet lenyírni, annak jó, de akinek tényleg több száz négyzetmétert kell nyírni, annak nem jó. Na a villanyautó pont ilyen, játszogatni lehet vele, de másra nem való.
Messze nem jutnál vele, a gatyát is leszaggatná rólad, amennyit eszik. De a garázsnak még szép dísze lehet. 🙂
Vannak akik festményeket vesznek, mások meg használhatatlan autókat. Villanymotor kell bele, hogy hangtalanul suhanjon és ne kerüljön szinte semmibe az üzemeltetési költsége.
Az emberek nem venni akarnak autókat, hanem használni és ez óriási különbség.
Csak te hajtod álandóan ezt az elektromos marhaságot. Szerintem a többség még AUTÓ-t akar venni. Nekem nagyon tetszik ez a kocsi, egyből a 20 évvel ezelőtti Calibra ugrott be róla. A maga idejében az is nagy szám volt, főleg a formájával hódított. Ebbe egy 2.8-as V6-os kell, azzal feltépné az aszfaltot is.
orra ronda ennek is
Köszönjük nem kell! A láthatárról fordulhat is vissza! Mi itt már csak elektromos vagy plug-in hibrid autót veszünk.