kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapKevesebb halott a magyar utakon

Kevesebb halott a magyar utakon

A KSH adatsora szerint az elmúlt 10 évben hazánkban felére csökkent a közlekedésben elhunytak száma.


A Magyar Ásványolaj Szövetség üzemanyag forgalmazási adatai szerint egészen 2009-ig növekedett a hazai üzemanyag-felhasználás mértéke, s az, vagyis az autózás mértéke csak 2010-ben kezdett csökkenni. Ennek ellenére a KSH, MTI által közzétett adatsora szerint a közúti balesetekben elhunytak száma már 2002-óta apad. Míg 10 éve még 1429 ember vesztette életét az utakon, számuk már 2008-ban ezer fő alá süllyedt, 2011-re az előzetes adatok szerint már felére esett.


[BANNER type="1"]
A pozitív eredményekben nem csak az autózás visszaesése, a szigorúbb ellenőrzés miatti, szabálykövetőbb közlekedési magatartás, illetve az autópark javuló biztonsági jellemzői is szerepet játszottak. Igaz ugyan, hogy a járműpark átlagéletkora csak 2007-ig csökkent (10,31 évre), majd onnan 2010-ig 11,35-re nőtt, ám a forgalomban zömében a fiatalabb autók vesznek részt, így a közlekedőket rendszerint egyre magasabb biztonsági ellátmányú, jobb védelmi képességű autók szállítják.

Mint azt csaknem minden EuroNCAP töréstesztnél írhatjuk: ma már a kisautók között is jellemző a 10 éve még ritka kivételnek számító 5 csillagos eredmény, 4 csillagot pedig már teljesen alapkövetelménynek vehetünk, ilyet egyébként a labor legutóbbi töréssorozatán a kínai Geely EC7 és MG6 is produkált.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. mi ezen az érdekes??????????? ha az embereknek nincs pénze autózni akkor nem lesz baleset sem…. ez a tendencia folytatódni is fog mivel csillagászati árakon lehet autózni manapság… gazdagok kiváltsága lesz lassan :S

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek