szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapKezdettől ára alatt adják - itthon az új Volkswagen Golf Variant

Kezdettől ára alatt adják – itthon az új Volkswagen Golf Variant

Itthon a második hungaroringi Golf-találkozón mutatkozott be a Golf Variant. Az autó nem újdonság, árkedvezménye azonban annak számít.


Genfben debütált, a nyár dereka óta rendelkezik hazai árral, s azóta előrendeléssel el is érhető a Golf VII kombi kivitele, azaz az ötödik Golf Variant, ami azonban csak most, a szeptember 21-i Golf-találkozón mutatkozott be hivatalosan Magyarországon.



Adatait, részleteit eddig is ismerhettük, s a Genfi után múlt héten a Frankfurti Autószalonon is láthattuk. Fontos tudni róla, hogy elődjénél, a lényegében még Golf V alapú Variantnál 28 mm-rel nyúlánkabb, s ahhoz hasonlóan túlnyúlik a 4,5 méteres hosszon. Szélessége (1799 mm) is nőtt 18 mm-t, 1481 mm-es magassága viszont 23 mm-rel apadt. Csökkent a hasmagassága is 1 mm-t, legmélyebb pontja már csak 140 mm-re van a földtől. Belső szélessége 23, a hátsó 4 mm-t nőtt, ez nem sok, de mégis valami, s egyben meg is határozza azt, hogy a Golf VII Variant kategóriája legjobb térérzetet adó autójának tűnik az első ülőpróba alapján.



Utasterének kialakítása a hagyományos ötajtóstól látott módon minőségi, persze nem az alapgépekben ültünk. Az alapverzió ára 4 489 000 forint, a következő lépcső pedig 1,15 millió forinttal drágább, igaz, az már az erősebbik 1.2 TSi, 6 fokozatú váltóval. Kicsontozottnak egyébként a „fapados” Varinat sem mondható, sok más mellett elektromos első-hátsó ablak, visszagurulásgátlós ESP, fényezett tükör, guminyomás-szenzor, légkondicionáló, fedélzeti számítógép, MP3-olvasós, 8 hangszórós, 12,7 cm átmérőjű érintőkijelzős hifi, stop-start rendszer és tetősín ahhoz is jár. Extra pénzért az alapverzió felett mindaz elérhető, ami a Golfhoz, így távolságtartós tempomat, parkolóautomatika és még behajtható vonóhorog is szerepelhet.
[BANNER type="1"]


Miként azt korábban is írtuk, a csomagtér alapméretével 100, bővítetten 125 literrel öblösebb a korábbinál. A 605 literes puttony széles és küszöbmentes nyíláson keresztül pakolható, a raktérperem viszonylag alacsony, 63 cm magasra kell emelni a csomagokat, azok tere pedig támladöntéssel sík padlóval, a Comfortline felszereltségi szinttől az anyósülés összehajtásával is toldható, úgy 2,67 méter hosszú.



Fontos, és elismerésre méltó, egyszer pedig talán adózásilag is számítani fog (itthon is), hogy a Golf Variant csakis Euro6-os (kizárólag turbós, közvetlen befecskendezésű) motorokkal érkezik, nyáron írt és a műszaki adatokat ismertető bemutatónkhoz képest újdonság, hogy a 90 lóerős 1.6 Tdi-vel is kapható – 6 millió forint feletti ártól.


Volkswagen Golf Variant – árak































































































































Modell Teljesítmény Váltó Ár
Golf Variant Start BMT 1.2 TSi 85LE Kézi 5 fokozatú 4 489 680 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.2 TSI 105LE Kézi 6 fokozatú 5 641 570 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.2 TSI DSG 105LE DSG 7 fokozatú 6 134 330 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.4 Tsi 122LE Kézi 6 fokozatú 5 868 900 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.4 Tsi DSG 122LE DSG 7 fokozatú 6 356 580 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.4 Tsi 122LE Kézi 6 fokozatú 6 133 060 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.4 Tsi DSG 122LE DSG 7 fokozatú 6 620 740 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.4 TSi 140LE Kézi 6 fokozatú 6 426 430 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.4 TSi DSG 140LE DSG 7 fokozatú 6 912 840 Ft
Golf Variant Highline BMT 1.4 TSi 140LE Kézi 6 fokozatú 6 755 360 Ft
Golf Variant Highline BMT 1.4 TSi DSG 140LE DSG 7 fokozatú 7 241 770 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.6 Tdi 90LE Kézi 5 fokozatú 6 092 100 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.6 TDi 105LE Kézi 5 fokozatú 6 349 910 Ft
Golf Variant Trendline BMT 1.6 TDi DSG 105LE DSG 7 fokozatú 6 843 940 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.6 TDi 105LE Kézi 5 fokozatú 6 614 070 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.6 TDi 4Motion 105LE Kézi 6 fokozatú 7 017 930 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 1.6 TDi DSG 105LE DSG 7 fokozatú 7 108 100 Ft
Golf Variant Highline BMT 2.0 TDI 150LE Kézi 6 fokozatú 7 711 820 Ft
Golf Variant Highline BMT 2.0TDI 4Motion 150LE Kézi 6 fokozatú 8 114 410 Ft
Golf Variant Highline BMT 2.0 TDI DSG 150LE DSG 6 fokozatú 8 199 500 Ft


Hogy a Golf Variant viszonylag magas listaára ellenére is sikeres lesz, azt kezdettől kínált nem szerény mértékű flottakedvezménye garantálja. Az a flottakedvezmény, ami már egyetlen autótól is megkapható, de a flotta nagyságától függően 18-24 százalék között változik. Újságírói kérdésre megtudtuk Németh Balázstól, a Volkswagen márkaigazgatójától, hogy a diszkont az autó része, az szervesen hozzátartozik, hacsak a piac nem alakul át gyökeresen. Ez viszont egyelőre aligha várható. Az ötajtós Golfnál 300 ezer forinttal drágább, de 31 cm-rel hosszabb és 225 literrel nagyobb csomagterű Variant, az Év Autója Golf kombijaként a legmenőbb flottaautó kíván lenni, valamint a márka számításai szerint bővített kapacitásával a családi autót kereső magánvásárlókat is megnyerheti. Jó eséllyel, amennyiben lesz fizetőképes vevőkör.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Na de most komolyan :))))))
    Mit érdekli a VW-t, hogy kinek mi a foglalkozása? Az a lényeg, hogy hány autót vesz. Ha már egy kocsitól is adnak kedvezményt, akkor olyan mindegy nekik, hogy orvos vagy, vagy kőműves. Ha autót akarnak eladni, akkor nem hülyék, hogy azt mondják, hogy ” …. ááá maga nem is őstermelő ……. nem kap olcsóbb Golfot ….. menjen csak vegyen egy Toyota Corollát…”.
    Legrosszabb esetben fogsz egy őstermelő havert, ő megkapja a millió fölötti kedvezményt, másnap meg 50 ezerért átiratod a kocsit a saját nevedre. De kizárt, hogy ilyen (magyaros) trükközésre legyen szükség.

    Aztán ezt írod:

    [i]Azért marketingnek jól hangzik az „akár” 18 – 24% kedvezmény. A szomorú igazság mindig az „akár” mögött van![/i]

    Ezt meg nem tudom, hogy honnan idézted be? Én cikkben nem olvastam az akár szót, ezt te magad találtad ki, aztán még kételkedsz is benn :)))))))))))))))

    A cikkben így szerepel: [i]„Az a flottakedvezmény, ami már egyetlen autótól is megkapható, de a flotta nagyságától függően 18-24 százalék között változik.”[/i]

    Szóval nincs semmiféle „akár”. Egyértelmű, hogy a legkisebb kedvezmény 18%.

  2. Flottakedvezményre nem minden magánszemély jogosult!
    Csak köztisztviselő, ügyvéd, orvos, őstermelő vagy mérnöki ipari kamarai tag (mezei halandó nem).
    Azért marketingnek jól hangzik az „akár” 18 – 24% kedvezmény. A szomorú igazság mindig az „akár” mögött van!

  3. Egészen magasról szarnám le, hogy hülyének tartasz-e, ha ennyiért vehetnék autót. Elhiszed nekem? Semmire nem vááááágyom jobban autó ügyben, mint hogy te a 20 éves F Astrából vagy Corollából hülyének nézz, amiért egy 6 millás új Golfban kell punnyadnom. Úgy legyen!

  4. A golf azoknak nem tetszik csak, akik teljesen japán imádók.
    Ez az ár teljesen jó az autóért. Ha oda figyelnek egy golfra, elmegy közel 200ezret komolyabb baj nélkül.
    Cégnél kettőt hajtottunk agyon. Szó szerint agyon,mert 6-7 éves korától nem foglalkoztunk vele, hogy óvatosan stb. Olajat, szűrőket mindig megkapta, a legjobbat.
    A beltér nem esett szét, max kicsit nyiszogott, de mindig megoldottuk.
    Kinek milyen. Fakó, kopár, unalmas beltér? Lehet, de minden a helyén, működik, nincs semmi extra benne.Épp ez a jó.

  5. Ebbe a Golfba minőség terén nem nagyon lehet belekötni. Az biztos, hogy a kategóriájából kiemelkedik. Több tesztben is azt írják a szakértők – akik azértjónéhány autót teszteltek már – hogy a minőség olyan, mint az Audi A3-ban. Ezt természetesen a beltér kialakítására, a felhasznált anyagokra értették.
    Nincs VW-m, nem is volt soha, jelenleg egy francia egyterűm van, de sok Golfot vezettem már céges kocsiként, elég jó tapasztalataim vannak velük.

  6. Tetszett ez a kis piaci körkép, és ilyen szempontok alapján és az a ha 20%-t megkapja a Júzer, akkor korrekt az ára, egy kombiért, igaz sok érzelmet nem vált ki belőlem, de korrekt. Kíváncsian várom a tényleges felhasználói vélemények mind fogyasztás, mind karbantartás felől.

  7. Ha minden listaárból levonunk 20%-ot, akkor már egész jó árakat kapunk. Az 1.2 105 LE-s Trendline változat így 4,5 millió körül elhozható. Ez nagyon jó ár, ha összehasonlítjuk a vetélytársakkal. Ezzel az árral gyakorlatilag egy árban kapható a „házon belüli” Octavia kombival. Ezek kívül két főbb vetélytárs van, a Focus kombi, és az Astra kombi. A Fordnál van most valamilyen készletkisöprési (vagy annak nevezett) akció, 1.0 Ecobost 125 LE-s Focus kombi kapható 4,1-4,5 millió között is, igaz a Fordnak – kombi létere is – joval kisebb a csomagtartója, nincs 490 literes. Az Astrából a turbó motoros 1.4 T 120 LE-s változatból a legolcsóbb 4,4 millió, de valamilyen feltételekhez (gondolom hitelhez) kötött. Az Astra csomagtere szintén „csak” 500 literes.
    Ha ezeket az árakat nézzük, és azt, hogy a kategória etalonja a Golf, aminek emiatt nagyobb a presztizse, jobb az értéktartása, akkor nagyon nem rossz az az ár.
    Az új Toyota Auris kombi legolcsóbban 4,5 körül kezdődik, és ez egy 1.33 literes szívómotor, turbo nincs. Kia Ceed-ből az 1.4-es szívómotoros kombi 4,3-tól indul. A Hyundai I30-nál most van valamilyen akció, így 4 millió körül elhozható egy 1.4 szívómotoros kombi.
    Ezeket a szívómotorokat simán kiváltja az 1.2 TSI 85 LE-s változata, főként a magasabb nyomaték miatt. Ha a minimális kedvezményként feltüntetett 18%-ot levonom az alaptípus árából, akkor 3,7 millió Ft alatti árat kapok. És az alap típus is klímás, elektromos ablakos.
    Lehet az, hogy a VW Golf a kategória legjobb választása, nem csak minőségben, de árban is?
    Ha ezek „örökös” kedvezmények, akkor biztosan.

  8. Megdöbbentő, hogy közel 1,2 M Ft az árlépcső az 1.2 TSI 85 és 105 lovas verziója között.

    Plusz 20 lóerőért nem szoktak ennyit kérni, hacsak nem sokkal bővebb a hozzáadott felszereltség is.

    T. Szerkesztők!

    Szívesen olvasnék egy tesztet az 1.2 TSI 85 LE-s alapmodellről, akár sima Golf, akár Variant változatban.
    Nyilván csodák nem várhatók a gyengébb motortól, de kíváncsi lennék, mennyire „élhető” ezzel az erőforrással, és hogy alakul a valós (mért) fogyasztás.

  9. Ha a leírt árakból azonnal adnak 18% kedvezményt, akkor az már nem olyan rossz. Egyébként egy vicc lenne.
    Mellesleg a Golf soha nem a szépségével hódított, mint ahogy ez sem azzal fog.
    Mondjuk nem tudom mivel, hiszen egy gazi szürke eminenciás. Talán a néphagyomány számít, ami nálunk nagyon él még mindig. A német autó az autó. 🙂 Golf das Autó. Még leírni is röhejes. 😀

  10. Üdv. Eddig rosszat nem hallottam róla, vettem is egyet.
    1,4 benzin, 125 ló, comfortline, 5.5milla, vonóhoroggal, nagy navi-val, magánszemélynek!
    Még be sincs járatva a motor,( 281 km van benne) de már most 5,1l/100 km a fogyasztása.
    Ha bekopik, még jobb lesz. Én se hittem a gyári fogyasztási értékeknek, de igaz.
    Előző autóm egy 4-es golf 100 kg-mal kevesebb, és 7 literrel mentem vele. azért valamit tudnak a németek az autó gyártásról.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek