kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapKGFB 2013: bőven van kedvezmény, de óvatosság is kell

KGFB 2013: bőven van kedvezmény, de óvatosság is kell

Pörög a kötelező biztosítási kampány, sok helyről hallhatjuk, hogy az utolsó nagy kampány az idei. Nem kell azonban mindennek bedőlni.


Már javában fut az idei kötelező biztosítási kampány, s nem egyszer azt hallhatjuk, hogy az idei az utolsó komoly ajánlatokat kínáló, hiszen jövőre már akár év közben is módosíthatják díjaikat a biztosítók. A hír igaz, megijedni azonban nem kell! Miként azt a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által fogyasztóvédelmi szempontból szervezett sajtótájékoztatón Papp Lajos elnöktől megtudtuk, hiába lesz módjuk a biztosítóknak az év közbeni díjmódosításra (csakis az akkor váltóknak), az autósok vajmi kevés változást fognak érzékelni.


Váltani ugyanis a továbbiakban is csak évente egyszer, a biztosítási évfordulókor lesz lehetőség. Az autósok pedig ilyenkor felmennek egy-egy alkusz weboldalára, kikalkulálják a számukra legkedvezőbb díjat, s átszerződnek. A játékszabályok csekély mértékű változása a körültekintő autósok számára nem sok változást hoz, a többieket pedig megóvja a rizikós szerződésektől. Eddig ugyanis akár év végén előre le lehetett szerződni a jóval későbbi évfordulótól számított időpontra is, s akinek közben – egy esetleges baleset okán – módosult a bónusz/málusz besorolása, az akár pórul is járhatott, hiszen az egyes kategóriákban más lehet, jellemzően más a biztosítók ársorrendje.



Mostantól azonban az év végi évfordulós (2010 előtt szerződött) autósokéhoz hasonló feltételeket kapnak az autójukat később, frissebben vásároltak is, számukra is az évforduló, azaz a szerződéskötés kezdete előtt legalább 60 nappal (de immár akár naponta változó) díjak lesznek érvényben, az évforduló vége előtti 60-30 napon belül mondhatják majd fel korábbi biztosításukat, s a maradék 30 napban köthetik meg az újat. A több lépést természetesen nem szükséges külön-külön megtenni, az alkuszok egy megbízással mindent elintéznek, sőt, biztosítót is igyekeznek ajánlani.



A különféle együttkötési kedvezmények bemutatásával is komoly segítséget adnak, de a termékek részletes ismertetésével is az összehasonlíthatóságot, a minél jobb tájékoztatást szolgálják, s a jó alkusz nem csak a szerződéskötésig, utána a biztosítás teljes ideje alatt az autósok segítségére lehet, például kárrendezéskor. Hogy utóbbira szükség van, azt már a biztosítók is felismerték, ezért idei új termékként megjelent a direkt kárrendezés, mely által az ezen opciót választó autós a számára okozott baleset kapcsán nem a vétkes fél biztosítóját kell keresse, hanem sajátját, s a kárrendezést, a pénzbehajtást számára az általa választott csapat fogja végrehajtani.


Újdonságok szép számmal akadnék még, ilyen például a bónuszvédelem, mely kisebb károk esetén vagy ha nem a tulajdonos/üzembentartó vezette az autót, lehetőséget kínál a kár kifizetésére és a bónuszfokozat megtartására. Be kell, hogy valljuk, ennek sok értelme nincs, eddig sem érte meg senkinek sem zsebből fizetnie az okozott kárt.



Az egyéb kiegészítő szolgáltatások azonban annál érdekesebbek, s népszerűek is. Ilyen lehet az assistance szolgáltatás, a casco vagy akár az autóéval együtt kötött lakásbiztosítás. Utóbbiakat választva egyre inkább nem szabad csupán az árat nézni, hanem tüzetesen át kell vizsgálni – vagy vizsgáltatni az alkusszal, hogy az adott biztosítás milyen károkra, milyen védelem esetén, milyen összegeket tud kifizetni.


Az árak összevetésekor természetesen a (legtöbb kalkulátor által nem szerepeltetett) baleseti adóval növelt összegeket érdemes összevetni, hiszen az a teljes fizetendő összeg, azt az alapdíjjal együtt fizetjük a biztosítónak, közvetetten az államnak. Hallhatjuk, hogy a díjak ismételten, átlagosan 10 százalékkal olcsóbbak lettek – részint folytatódik az elmúlt évek trendje, ugyanakkor bizonyos csoportokban már beigazolódni látszanak azon korábbi felvetések, hogy a díjak már nem tudnak tovább csökkenni. Valóban vannak olyan csoportok (például vidéki idősek), akiknél a díjaknak már emelkedni kellett, míg ahol volt miből (például fővárosi ifjaknál), ott az átlagosnál akár jelentősebb árcsökkenés is adódhat.
[BANNER type="1"]
Átszerződni sok esetben érdemes lehet, a társaságok – a korábbi hagyományokhoz hűen – nem a hűséget, hanem a friss belépést díjazzák, temérdek autós számára a korábbival egyező biztosító új szerződése kínál a korábbinál kedvezőbb díjakat. Hogy melyik autósnál melyik lehet az, azt minden esetben az egyedi kalkuláció tudja megadni, az első napok tapasztalatai szerint azonban az idei év slágerei a K&H, a Wáberer (korábban Wabard), a Köbe és a Genertel ajánlatai lehetnek.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Tisztelt Szerkesztő!

    A bónuszvédelem alatti ismertetőben számomra nem igazán tiszta mit is akart itt feltüntetni.
    Ugyanis nekem eddigi tapasztalataim szerint, a biztosítok minden alkalommal megkérdezték a károkozó ügyfelüktől, hogy él e kívánni a lehetőséggel, a hozzájuk beérkezett kárösszeg kifizetésével, amivel elnéznek a bonus besorolás rontásától. Ez a cikk szerint újdonság lenne.
    Ám az egyik biztosítónak van egy Bonus Őr biztsoítása, amivel csekély mértékben(néhány 100Ft) növeli az esedékesség szerinti díjat, és e szerint a Biztosító kifizeti a kárösszeget a tulajdonos nevében, így nem rontja a bonus besorolást, amennyiben nem a szerződő vezette a gépjárművet.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek