Majdnem Takeri: íme az első hivatalos fotó az új, harmadik generációs Mazda6-ról, amelynek forgalmazása jövő év elején kezdődhet meg
Rengeteget írtunk már a Takeri koncepcióról, a Mazda japánoktól tán szokatlan agresszív marketingstratégiával vezeti fel az augusztus végi Moszkvai Autószalonon szedánként debütáló, majd szeptemberben, Párizsban már kombiként is reflektorfényben fürdőző új hatosát (ötajtósról egyelőre nincs információ). Részletek, sejtelmes fotók és videók után most megjelentek az első valóban beszédes képek, s ezek alapján elmondható: izgalmas, mindenképp feltűnő jelenség lesz a harmadik generációs Mazda6.
[BANNER type="1"]
Feltűnő jelenségnek ígérkezik, más kérdés, hogy Audit vagy épp Hyundai-t sem nehéz belelátni – főleg a lámpái miatt
Elöl mosolygós, hátul elegánsnak szánt krómcsík fut, a fényszórók elképesztően keskenyek, a sárvédők fokozottan hangsúlyosan domborodnak, dinamikát tükröz a Kodo dizájnirányzat, a „mozgás nyelve. A lemezek alatt a CX-5-ben már mindenestül munkába fogott Skyactiv technológia hivatott üzemanyagot spórolni és környezetet védeni, olyan újdonságra, mint például turbós benzinmotorra – egyelőre – nem érdemes számítani.








