hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKicsit Audi, kicsit Infiniti a Hyundai új Golf-osztályosa

Kicsit Audi, kicsit Infiniti a Hyundai új Golf-osztályosa

Több fotóval is leleplezte új kompakt modelljét a Hyundai. Az i30 számos márkától mutat dizájnfogásokat, összességében mégis jól néz ki. Ez lesz az ideális cégautó!




Minap hoztunk tesztet a frissített Hyundai Elantráról. Az automataváltós 1.6 CRDi kapcsán felmerült, hogy az lenne az ideális cégautó, de a Hyundai rögtön cáfolt, megmutatta a Párizsi Autószalonon e hó végén, a közönség számára október elején bemutatkozó harmadik generációs i30 ötajtóst. Azt már most tudhatjuk róla, hogy a korábbinál 28 kilogrammal könnyebb és 22 százalékkal növelt merevségű a nyers karosszéria, és láthatjuk, hogy a dizájn sok-sok márkától merített. Peugeot 308 hatású az oldalnézet, a front viszont egyszerre audis, egyszerre Infiniti Q30-ra emlékeztető. Lám-lám, joggal mondható, hogy prémiumos.[BANNER type="1"]



Teljesen új, a korábbinál sokkalta gusztusosabb, természetesen érintőképernyős, azon Apple CarPlay, illetve Android Auto által akár az okostelefonunkat is megjelenítő a műszerfal. A motorpaletta hozza a márkától már ismert 1,0 literes, 120 lóerős turbós benzinest, valamint egy 1.4-es, teljesen új, szintén turbós 140 lovast is, az alapmodell a 98 lóerős szívó 1.4-es marad. A dízelek kivétel nélkül 1,6 literesek, 95, 110 és 136 lóerősek lesznek. A váltók már alapáron is hatsebességesek, felárért (egyes motoroknál) hétfokozatú automaták.



Szinte biztosak lehetünk abban, hogy a ma már ebben a kategóriában is sztenderdnek számító automata reflektoros, akár LED fényszórós, vészfékezőrendszeres és távolságtartós tempomatos, holttérfigyelős, sávelhagyásgátlós biztonsági arzenál is meglesz a Hyundai új kompaktjában. Részletes műszaki adataira és felszereltség-infóira ugyanakkor még várnunk kell egy keveset. Egy biztos: érkezik belőle a Nürburgringen finomhangolt N sportváltozat – állítólag 250 lóerős 2,0 literes turbómotorral, és aligha fog elmaradni a kínálatból a már az előző generációkból is remek kombi, azaz CrossWagon.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

14 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Olyan, mintha a Golf VII és Peugeot 308 lenne összegyúrva. Az előző sokkal szebb, különösen a kombi, szerintem a Mazda 3 és Alfa Giulietta után a legszebb kompakt volt. Kár érte, hátha az új Ceed sokkal szebb lesz.

  2. A folyékony szobrászat bár valóban karakteresebb volt, de egyben megosztóbb is. A Hyundai úgy láthatta, hogy nagyobb vásárlóréteget lehet bevonzani azzal, ha a design-ban a semlegesebb irányvonalat követik. Egyébként volt arról szó, hogy dobják az i-vel kezdődő típusjelzéseket, de végül megtartották őket. Jobb is így, nem kell még nagyobb káosz szerintem:)

  3. Egyetértek én is az előttem szólókkal, külsőre az elődje szebb, különösen az orrész, túl nagy ez az „egybehűtőmaszk”, kevesebb krómmal és megfelelő színben mondjuk még ez is jó lehet, a hátulja viszont szép. A beltere tetszik, a kormánya gyönyörű, az viszont kár, hogy nincs teljesen beépítve a kijelző a műszerfalba, nekem ezek az „elálló” megoldások annyira nem jönnek be. Persze a gyakoribb, alacsonyabb felszereltségű modelleknél gondolom ez nem lesz probléma.

    Meglep, hogy megmaradt az i30 név, azt hittem, az ix35-Tucson mintájára elhagyják ezt a fajta típusjelölést.

  4. Olyan, mintha afféle „eszenciává” akarták volna sűríteni az összes Európában kapható kompaktot, és ez lett belőle. Egyet kell értenem az előttem szólókkal, a folyékony szobrászat jobb volt, de ez sem rossz. Felesleges most bármit is mondani, majd az eladási számok eldöntik a sorsát, de biztos, hogy nem lesz gond. Az új Cee’d meg valószínűleg majd egy felfújt Rio lesz.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek