Kigördült a gyárkapun az utolsó hatodik generációs Ford Mustang

    0
    1
    Abszolút sikerként könyvelheti el a Ford a kifutott Mustang szériát, amelynek utolsó darabja április 6-án készült el. A hatodik nemzedék 2013 decemberében érkezett, a vagány forma, a jó vezethetőség és a kedvező ár rögtön meghozta a sikert. A Mustang megmártózott downsizing tengerében is, ami a 2,3-as négyhengeres motor képében testesült meg, de a legnépszerűbb blokk mégis az ötliteres V8-as lett. A Mustangok 75 százaléka az Egyesült Államokban kelt el, ahol 2015 és 2022 között a legkeresettebb sportkocsi címet a Mustang birtokolta, 2021-ben pedig 70 ezer darab kelt el a típusból az elektromos crossover nélkül. A folytatást már bemutatták, a maszkulinabb, ám ismerős külsejű hetedik felvonás az ígéretek szerint mindent megtart az előd pozitívumaiból, a sornégyes EcoBoost mellett természetesen az 5.0 literes V8-as is rendelhető lesz, a még combosabb Shelby változatok pedig borítékolhatók. [BANNER type="1"]