Kijelzővel frissült a Peugeot 308

    0
    1
    Versenyképesnek maradni nem éppen egyszerű az autóiparban, a Peugeot a 308-assal pedig Év Autója díjat zsebelt be a megjelenésekor, 2014-ben, és a leváltását egyelőre nem híresztelték meg. A frissen tartás érdekében most részlegesen újra feldobják pár érdekességgel, főként a digitalizáció és a biztonság terén. Az új 208-ban és 2008-ban bemutatkozott i-Cockpit műszerfal új generációjának darabjait ültették át a kompaktba. Mostantól a 308-as műszerfala is lehet digitális, ez egy 10 colos kijelzőt jelent a kormány mögött. Új a multimédia kijelzője, és miközben a legtöbb gyártó a tükröződésmentes kijelzőkre törekszik, addig a 308-asé ultramagas fényű üveglapot kapott. [BANNER type="1"] Vezetéstámogatók terén is frissült a 308, adaptív tempomatja automata váltó esetén stop&go funkcióval is szolgál. 180 fokos tolatókammera, vészfékező rendszer, valamint ütközésre figyelmeztető, aktív sávtartó, táblafelismerő és aktív holttérfigyelő is szerepelhet a fedélzetén automata fényszórókapcsolással együtt. A legtöbb ponton változatlan maradt a 308, de a frissesség kedvéért új fényezés is érkezett, a háromrétegű Vertigo kék, valamint új felnik is választhatóak, melyek között szintén szerepel magasfényű darab. Érkezett egy Black Pack nevű csomag, melyben az apróbb kiegészítők kapnak fekete fényezést. Motorkínálata egészen leszűkült, 1,2 literes turbós benzinese mellett 1,5 literes turbódízel érhető el, akár 8 fokozatú automata váltóval, alacsony fogyasztás mellett is remek vezethetőséggel. [BANNER type="2"]