Yvan Muller mindent megnyert már, ami a túraautózásban elérhető, s idén is ő a legesélyesebb a vb-címre. Sokan nem tudnák ezt a manővert (sem) utánacsinálni, az biztos. Jellemző rá, hogy az esetet így kommentálta: „A 360-as pörgést követően kicsit aggódtam a gumik miatt, de szenzációs a Yokohama abroncs, csupán egy kis vibrációt éreztem a későbbiekben…
Miközben a zengős magyar még javában vezetett, a második kör elején a címvédő Yvan Muller Chevyjét a trónkövetelő kolléga, Rob Huff igyekezett kitessékelni, akit Gabriele Tarquini tolt SEAT-tal, dúlt a csata, ahogy az már csak lenni szokott. Muller autójának fara megindult, csúszott a Cruze jobbra, majd fenékkel át balra, s Muller erre mit tett? Összeszedte. Mit összeszedte, irányba vágta de úgy, hogy időt sem veszített vele… Aztán jól megnyerte a versenyt. Huff második, a harmadik gyári Chevrolet-menő, a pajtásaitól uszkve 40 centire túrázgató Alain Menu meg harmadik lett. Tarquini bezzeg kipottyant, a Leon lerobbant… Hát miből van a Chevrolet? Hogy nem hullott atomjaira? Yvan Muller ezt hogy a fenébe csinálta? Kalap le. [BANNER type="1"] Ezt a kétperces videót mindenkinek érdemes megnéznie, annak is, akit nem annyira hoz lázba a túraautózás. Több kamerából. Jó hüledezést!







