szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapKínai autó alapja is lehet a következő Volvo XC90

Kínai autó alapja is lehet a következő Volvo XC90

Minden jel szerint 12 év után, jövőre fog megújulni a 2002-ben érkezett, azóta több kisebb változással, de változatlan alapokon készülő Volvo XC90. Ez persze nem újdonság, de legalább nem is változás a mérten. Az viszont már annak számít, hogy az új XC90 lesz a 2010 óta a Geely által birtokolt Volvo első olyan modellje, mely […]


Minden jel szerint 12 év után, jövőre fog megújulni a 2002-ben érkezett, azóta több kisebb változással, de változatlan alapokon készülő Volvo XC90. Ez persze nem újdonság, de legalább nem is változás a tavaly érkezett információkhoz mérten. Az viszont már annak számít, hogy az új XC90 lesz a 2010 óta a Geely által birtokolt Volvo első olyan modellje, mely már a kínai anyacéggel együttműködésben készül.[BANNER type="1"]


Látni még nem láthatjuk, így ugyanazon skiccet mutathatjuk, amelyet korábban, ellenben az újdonságról már az is tudható, hogy padlólemeze mai divat szerint moduláris lesz – a svédek elnevezésével Scalable Product Arhitecture (SPA). Utóbbin érkezik majd a következő Volvo S80 is, de nyilván a Geely modelljeinek is alapot adhat, s a platform nem csak motorok széles kínálatával, valamint természetesen első és összkerékhajtással, hanem konnektorból tölthető hibrid hajtáslánccal is kompatibilis lesz.


Az XC90 kínai közreműködéssel, de állítólag Svédországban készül, s gyártása is ott várható. Közben azonban egyéb, kisebb modelleken, illetve azoknak bázist adó kompakt padlólemezen is dolgoznak a svéd és a kínai (alkalmazásban álló) mérnökök, s miként azt Hakan Samuelsson, a Volvo elnöke a Reuters hírügynökségnek nyilatkozta, azok egy része már a Volvo kínai, Chengdu városában lévő üzemében készülhet majd. Samuelsson azt is megjegyezte, hogy a Volvo árgus szemekkel nézi a Mercedes-Benz és a BMW friss kisautóit, s lehetséges, hogy maga is fog ilyen – Kínában gyártandó – modellel jelentkezni. Utóbbi nyilatkozat után nem csak a kínai közreműködéssel jövőre érkező XC90, hanem a kínai gyártású Volvo miniautó is csaknem készpénznek vehető.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek