Egy ligában a kínai Qoros 3 és a Maserati Ghibli? Igen, hiszen mindketten a legjobbak között szerepeltek tavaly az Euro NCAP töréstesztjein. Sőt, a Qoros 3 lett a legjobb
Az Európában megkérdőjelezhetetlennek számító, gyártóktól független biztonságtechnikai laboratórium, azaz az Euro NCAP évről évre kihirdeti, hogy mely autók voltak a legbiztonságosabbak az elmúlt esztendőben. Nincs ez másként idén sem, hét kategóriában összesen 33 autót törtek össze tavaly, most pedig láthatjuk, hogy melyek voltak közülük a szegmensek legjobbjai.
Nem csak azt kell megemészteni, hogy a kínai autók közül elsőként ötcsillagos eredményt kapott, ráadásul a legjobbak között van az első példányával nemrégiben átadott Qoros 3 Sedan, hanem azt is, hogy mind közül az volt a legjobban szerepelt modell. Az érte el a legtöbb pontot a felnőtt- és gyerek-utasvédelem, a gyalogosgázolás, illetve a segédrendszerek kapcsán.
[BANNER type="1"]
Természetes, hogy a legjobbak közé került összes modell ötcsillagos eredményű. Érthető, hogy az elektromos Renault ZOE a legbiztonságosabb a minik körében. Nincs belső égésű motor, volt hely utasvédelemnek.
Míg a kisméretű családi autók körében a Qoros 3 Sedan, a nagyobbaknál a Lexus IS 300h bizonyult a legjobbnak. A szabadidő-autóknál a Jeep Cherokee, az egyterűeknél holtversenyben a Kia Carens és a Ford Tourneo Connect, míg a luxusautóknál a Maserati Ghibli óvott legjobban.
Bár a törésteszt-kritériumok tavaly is változtak, s mind szigorúbbak lettek, egyre több modell szerez négy- vagy ötcsillagos eredményt. Fontos változás volt, hogy a teszteknél már az intelligens ütközéselkerülő-rendszereket is vizsgálja és pontozza az NCAP, ennek köszönhetően a jövőben remélhetőleg már a balesetekig is egyre kevesebb autó fog eljutni, azaz a biztonság egyre kevésbé a töréskori védelmi jellemzőkről fog szólni.





