Kinek, s mire lehet jó egy hatalmas, Renault logós SUV?

    10
    1
    A második generációja derekán járó, 2016-ban debütált, 2019-ben frissített Koleos továbbra is azt tudja, amit eddig: nagy és Renault. Lényegében ennyit érdemes tudni róla, így leginkább azoknak szól, akik szeretik a méretes autókat és a francia gyártó megoldásait. Illetve nekik szólna, ha nem lenne Magyarországon még egy szűrő: aki meg tud fizetni, és akar is venni egy ilyen új autót, vagy a cégének belefér a Koleos kategóriáját munkaeszköznek minősíteni. Aztán még ott van az is, hogy bármennyire is próbálták elrejteni a külsőségekkel, a lemezek alatt ez az autó kísértetiesen hasonlít egy jóval népszerűbb japán vetélytársára, a Nissan X-trail-re – amivel közös platformra épül. Talán nem is olyan egyszerű ez a képlet? [BANNER type="1"] Azon túl, hogy a Koleos nem lehet hétszemélyes, a legnagyobb különbség a két 4,7 méter hosszú és 1,8 méter széles modell között a tálalás: míg a pár centivel nagyobb „japán változat nyers és robusztus, a „francia, ám valójában dél-koreai gyártású testvér a megszokott, lekerekített vonalakkal teszi stílusossá a közös alapokat. A Renault modellekre jellemző, C alakú menetfény nekem sokkal jobban bejön a kisebb modelleken, de ennek sem áll rosszul, mindemellett rengeteg krómot is kapott, hogy ne csak éjjel, nappal is világítson. Mindkét modellre jellemző viszont, hogy egy kicsit „le vannak maradva a kütyük terén, persze ez nem minden vásárlónak hátrány, nekem például kimondottan tetszik az ilyesmi. Ezen a téren a Renault valamivel szokványosabb, azaz modernebb a Nissannál, nincs már benne CD lejátszó, nagyobb az érintőképernyő, a műszeregysége pedig kizárólag mutatók helyett vegyesen kínálja a két megoldást: a három részre osztott óracsoport középen egy színes képernyőt, ennek két szélén egy-egy analóg hőfokjelzőt és egy ugyanilyen üzemanyagszint-jelzőt találunk. Érdekes, hogy már a Megane is tudja a teljesen digitális műszerfalat felárért, a Koleos viszont extraként sem kínálja. [BANNER type="2"] Anyagminőség terén is nagyon Renault-szerű az összkép, amit jó eséllyel megfogunk benne, az mind kiváló, amit viszont ritkán taperolnak, az már csak elfogadható: ezek miatt nem tud prémiumautó lenni a Koleos. Hátul attól még rengeteg, már-már feleslegesen sok hely van benne, a hasonló méretű társaiban éppen ezért általában sínen csúszik a hátsó ülés, hogy némi kihasználatlan lábteret csomagtérnövelésre használhassunk inkább. Aki ezt keresi, annak sem szolgálhatok túl sok jó hírrel, a Koleosból ez is kimaradt. Szinte teljesen hátradönthető viszont az első ülés, így akár 3 méteres tárgyak is szállíthatók vele csukott csomagtérajtóval (a műszerfal megfelelő védelme és a csomag rögzítése mellett). Érdekessége, hogy hátul is tud ülésfűtést, illetve a párnázottság és az ülések anyagminősége sem rosszabb a második sorban. Elölről a feláras, elektromos és memóriás foteleket nem hiányoltam, csak az állítható deréktámasz miatt választanám őket az alap ülések helyett. Amilyen puhák az említett ülések, annyira kemény és feszes viszont a futómű: a Koleos ezen a téren egy igazi SUV érzetét kelti. Hasonlóképp működik a kilátás, magasan ülsz, így távolra remekül látni belőle, közelre már annál kevésbé. Sajnos, ha magunk tervezünk parkolni, akkor ebben 360 fokos kamera nem segít, szenzorokkal és tolatókamerával kell beérni. Van viszont félautomata parkolás, ami hibátlanul és viszonylag gyorsan megoldja a problémát, akadhat, akinek szüksége lesz erre egy ekkora modellnél. [BANNER type="3"] Szerencsére nem csak a méretek és a tömeg terén kiemelkedőek a számok, hanem a motorháztető alatt is: a Koleos orrában kereken 1 millió forintos felárért nem az 1,33 literes TCe, hanem a 2,0 literes dCi turbódízel ketyeghet, ráadásul automataváltóval és összkerékhajtással. Utóbbiról sajnos nem tudok nyilatkozni, mert bár itthon így nem kapható a dízel Koleos, ennek az adott tesztautónak csak az első kerekei hajtottak. A váltóról viszont megéri ejteni pár szót, ugyanis ez az eddigi legjobb CVT, tehát fokozatmentes automata, amivel valaha dolgom volt. Azt nem mondom, hogy nem választanék inkább egy jó duplakuplungos megoldást, ha lenne helyette, de nem probléma, hogy nincs. Gyorsan reagál, kényelmes, és nem szereti ugyanazon a konstans fordulatszámon bőgetni a motort gyorsítás közben. Mindemellett ráadásul nem is eszik olyan sokat: országúton még sietőseben, intenzívebb előzgetésekkel is el lehet járni vele 5 és 6 liter közt, városban, normális használat mellett a dugók függvényében 7,5 és 9 liter közt a reális, autópályán pedig tényleg minden a választott sebességen múlik. Autópályán a tempomatot 100-ra állítva 5, 110-re állítva 6, 120-ra állítva 7, a KRESZ által megengedett maximális sebességgel, azaz 130 km/órával pedig 8,5 litert fogyaszt, 145-nél már 10 liter környékével kell számolni. Fontos viszont hozzátenni, hogy méretei és komfortja miatt sebességérzete 100 km/óra alatt megtévesztően alacsony, így az autópályán kínszenvedés vele felvenni a kamionok tempóját. Összességében tehát egy hatalmas ötszemélyes a Koleos, aminek nagyon nehéz hazánkban meghatározni a célközönségét. Vezetni jó érzés, a stílusa a helyén van, kényelmesek az ülései, és korrektül meg tud indulni, ha odalépnek neki. Egyedüli problémám vele az ára, és ez ritka kritika egy Renault mellett állva: 12 millióért hazavihető az alapmodell benzinmotorral, ami elsőre nagyon korrektnek tűnik, csakhogy ugyanezt a Nissan X-Trail 7 üléssel és sokkal több praktikummal tudja sokkal olcsóbban, annak 9,58 millió forint az alapára, 12 környékén pedig már majdhogynem a fullextrásat viheti belőle haza, aki azt választja. Ott viszont most már egyáltalán nincs dízelmotor, ami a Koleosnak szerintem az egyik komoly ütőkártyája lehet.

    10 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Sosem vennék francia autót…soha.
      Ezt sem venném meg.
      Viszont ez most jól néz ki, ezt elkell ismerni.

      Ezt a fehéret, amely különböző fényviszonyokban máshogy mutat, pedig a Vitarám is tudja. Ha a nap rá süt, akkor „ragyog”, szürkületben, pedig klasszik fehér. Ragyogó fehérnek hívják és a Vitara standard festése ergo „céges fehér”.

      Ezért az autóért pedig biztos, hogy nem adnék 14 milliót.

      Ott már nagyon közel van a Land Cruiser/Highlander amelyek teljesen más kaliberű gépek, mint ez.

    2. Csak halkan jegyzem meg nem csak Toyota meg Suzuki van ebben a kategoriában mert van min 4 + skoda német és legalább 3 francia (jó ebbe beleszámít az opel is) És a koreaiakról meg a többi japánról nem is szólva. Egy szó mint száz azért van élet rajtuk kivül is.
      És Boldog új évet mindenkinek.