hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKint felejtették az új Volkswagen Polót

Kint felejtették az új Volkswagen Polót

Hónapokon belül gyártásba kerül az új Polo, ilyenkor a forma természetesen már rég készen van, és úgy tűnik, nem éppen szégyellősek. Egy prototípus kint maradt a szabad levegőn.




Épp itt volt az ideje, hogy valami kiderüljön az új Volkswagen Polóról, ám arra azért nem számítottunk, hogy lényegében maradéktalanul lebukik. Amíg az Arteon kapcsán ámul a közönség, addig az új kisautó gyártását lassan megkezdik, ahogy a hírekből hallani lehet, Dél-Afrikában, az első fehér hollót is itt fotózták. Ahogy sejteni lehetett, golfos jegyeket hordoz, leginkább az orrán, de ugyanitt először az Arteonon látott, fényezett betétes hűtőráccsal is találkozhatunk. Ennél több izgalom természetesen nem fért bele a márka imidzsébe, így a megszokottan elegáns, visszafogott kisautót kapunk tőlük ezúttal is.




[BANNER type="1"]
Túl sok információ egyelőre nem hagyta el a gyár kapuját az új Polóról, annyit azért tudni lehet, hogy az új SEAT Ibizával közös MQB A0 kisautó padlólemezre épül. Motorkínálata Európában nagy valószínűséggel 18-féle konfigurációt kínál majd, amiből vélhetően az 1.2 TSI-t váltó 1,0 literes turbós lesz a legsikeresebb. A GTI-ről azt rebesgetik, hogy kétliteres turbós motort kap, valamint az új Polo méretei is változnak, méghozzá alacsonyabb lesz, de szélesebb és hosszabb is elődjénél.

4 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek