hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKisautó születésnapra: Ford Fiesta Centura

Kisautó születésnapra: Ford Fiesta Centura

Kétszeresen is évfordulós modell a Ford Fiesta Centura, a kisautó és az angol Ford jubileumát is ünnepli.





Száz évvel ezelőtt, 1911-ben gyártották le az első T Modellt Nagy-Britanniában, és a Ford angol szárnya most úgy gondolta, hogy egy Centura névre keresztelt Fiesta-különkiadással ünneplik meg a jeles eseményt: az autó, akárcsak annak idején a Ford T, csakis fekete színben lesz kapható.


A Zetec kiadásra épülő Fiesta Centurában krómozott külső visszapillantó tükrök és kilincsek, LED-es nappali világítás, 16 colos hétküllős felnik, automata fényszórók és esőérzékelős ablaktörlők találhatók, belső visszapillantója elektrokróm (éjszaka sötétedő) bevonatot és tolatókamerát is kapott – azaz az évfordulós modell extrák tekintetében „kicsivel felülmúlja százéves ősét.


Alig ezer darabot készítenek az ünnepi modellből, a három és öt ajtóval egyaránt kapható Centurát 82 lóerős 1,25 literes benzinmotor hajtja.


Valószínűleg gyorsan elkapkodják majd a 13 395 fontos alapáron kínált évfordulós modelleket, hiszen az idén harmincöt éves Fiesta amúgy is a legnépszerűbb kisautó a szigetországban, az első félévben eladott 52 327 példánnyal őrzi a kategória első helyét.

Gergely
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek