hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKiszáll a Forma–1-ből a Renault, ha késnek az új motorok

Kiszáll a Forma–1-ből a Renault, ha késnek az új motorok

A Forma–1 elhagyásával fenyegetőzik a Renault, amennyiben az FIA a Ferrarinak és a Mercedesnek kedvezve, késve vezeti be az új motorokat.


Két tűz közé került Jean Todt, az FIA elnöke a Forma–1-ben 2013-tól bevezetendő új, 1,6 turbómotorok miatt. Az F1 négy motorszállítója közül a Ferrari és a Mercedes azért kampányol, hogy legalább egy évvel tovább használhassák a jelenlegi 2,4-es V8-as motorokat, míg a Renault azzal fenyegetőzik, hogy ha nem vezetik be az új szabályt 2013-ban, akkor kiszállnak az F1-ből.


Amennyiben a Renault-val beszélek, azt mondják, ha nem lesz 1,6 turbó 2013-tól, akkor kiszállnak a Forma–1-ből.” – mondta Todt. „Ha a Mercedesszel és a Ferrarival beszélek, ők azt kérik, hogy késleltessük a szabály bevezetését egy-két évvel. Nincsenek az új szabály ellen, csak azt kérik, késleltessük.


A dolog hátterét nem nehéz kitalálni. A jelenlegi Forma–1-es motorok fejlesztését már évekkel ezelőtt befagyasztották, ami azt jelenti, hogy az 1,6 turbók bevezetéséig a jelenlegi erőviszonyok maradnak. Ez pedig jelenleg a következő erősorrendet jelenti: a Mercedes motorja a legerősebb, a Ferrari minimális hátránnyal a második, de egyes vélemények szerint közel a Mercedes szintjén áll, míg a Renault jelentősen le van maradva mindkét gyártó mögött. (A negyedik motorszállítót, a Cosworthot a Renault után sorolják.)


A Renault több alkalommal kérte, engedélyezzék számára, hogy a motorjukat a többi erőforrás szintjére hozzák, de ezt a Mercedes folyamatosan megvétózta. Ezért kizárt, hogy ha szavazásra bocsátják a kérdést, akkor a Renault az új szabály bevezetésének akár egynapos késlekedésébe is belemenjen.



Amennyiben a Renault kiszállna a Forma–1-ből, a Red Bull és a nevében jelenleg még a mostani motorgyártó, azaz a Renault nevét is hordozó Lotus-csapatnak kellene új erőforrás után nézni.


A Mercedes már korábban elzárkózott attól, hogy a Red Bullnak motort szállítson, hiszen akkor az energiaitalos csapat a legjobb karosszériával és a legjobb motorral verhetetlen lenne.


A Ferrari eddig még sohasem szállított motort top csapatnak, és nehéz lenne róluk feltételezni, hogy kisegítenék és erősítenék legfőbb riválisukat, a Red Bullt a saját erőforrásaikkal. Marad tehát a nem túl versenyképes Cosworth a Red Bullnak.


Ez azt jelentené, hogy a Mercedes és a Ferrari, mint motorszállító dönthetné el, hogy melyik csapat lehet sikeres a Forma–1-ben. Ha pedig Jean Todt egészséges helyzetet akar teremteni az F1-ben, akkor meg kell tartania a Renault-t. Vagyis nyugodtan készülhetünk az 1,6 turbókra 2013-tól.

Csaba
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek