hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapKiszivárgott a BMW 4 Cabrio

Kiszivárgott a BMW 4 Cabrio

Álcázatlanul látható a gyári kiegészítők társaságában a csak november végén, Los Angelesben debütáló BMW 4 Cabrio.




Sokak számára szomorú tény, hogy nem lesz többé BMW 3-as Cabrio, a kétajtós hármasokból ugyanis 4-es lett. Így a Coupe a nyáron már az első 4-es BMW modellként mutatkozott be, november végén pedig Los Angelesben debütál a 4-es Cabrio is. Fotón már most látható utóbbi is, ugyanis a gyári kiegészítők katalógusában megmutatta a BMW, hogy például lehet rá tenni kerékpártartót. És mellette persze látható a teljes autó is, ami természetesen nem sok meglepetést tartogat a Coupéhoz mérten. Miként a legutolsó 3-as Cabrio, a legelső 4-es is keménytetős lesz – ez talán még nagyobb érvágás az igazi kabrióért rajongók számára, mint a modellnév.[BANNER type="1"]



Még nem ismertek, de 4-es Coupénál láttotakhoz hasonlónak ígérkeznek a méretek is, s az is biztos, hogy a motorpaletta is egyezni fog. Így tehát 2,0 literes, 245 lóerős (428i) négyhengeres, 3,0 literes, soros hathengeres (435i: 306 LE, 400 Nm) és 2,0 literes, négyhengeres turbódízel (420d: 184 LE, 380 Nm) fog szerepelni kezdetben. A váltók alapesetben 6 fokozatú kézik, opcióként 8 sebességes automaták lesznek, a benzinesekhez opció lesz az XDrive összkerékhajtás. Zárosan várható 3,0 literes, soros hathengeres (430d: 258 LE, 560 Nm és 435d: 313 LE, 630 Nm) turbódízel is, a benzineseknél pedig nem csak felfelé fog bővülni a paletta (a 430 lóerőt és 500 Nm-t mozgósító M6 által), hanem lesz egy 420i (184 LE, 270 Nm) alapmodell is, talán már jövő nyárra. Utóbbival jó eséllyel 12 millió forint alá is becsúszhat majd az alapár, olcsó autó tehát azzal sem lesz a 4-es Cabrio.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek