hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKivonul az Infiniti Nyugat-Európából

Kivonul az Infiniti Nyugat-Európából

Akik arról álmodoztak, hogy egyszer majd az Acura és a Genesis is Európába jön, most az Infiniti példáján láthatják, hogy nem könnyű labdába rúgni az öreg kontinensen a prémium szegmensben.




Nem hozta az elvárt számokat az eladások terén az Infiniti Európában, ezért úgy döntöttek a márka illetékesei, hogy nem erőltetik itt az eladásokat. Közleményükben egészen pontosan Nyugat-Európát emlegetik, ugyanis Oroszországban és Ukrajnában továbbra is megtartják a márkakereskedéseiket és erősítik jelenlétüket Észak-Amerikában, a Közel-Keleten, illetve Ázsia távolabbi részein.




A szerkezetátalakítási terv részeként 2020 elején szűnik majd meg a Nissan luxusmárkájának forgalmazása Nyugat-Európában, ám nem szeretnék elengedni munkavállalóik kezét. Alternatív, illetve átképzési és betanítási lehetőségeket kínálnak majd. Azután pedig, hogy lezárult ez a folyamat, a kiskereskedőivel együttműködve lezárja a franchise-megállapodásokat, valamint támogatást és szolgáltatásokat nyújt a zökkenőmentes átmenet biztosításához.




Az Infiniti márkakereskedései mindaddig nyitva tartanak majd, amíg el nem készül egy személyre szabott átmeneti terv a folyamatos vevőszolgálat fenntartására, beleértve a gépjárművek szervizelését, karbantartását és garanciális javítását. Azonban a sunderlandi üzemben már 2019 közepén megszűnik a Q30 és a QX30 modellek gyártása.
[BANNER type="1"]



Elárulták még azt is, hogy 2021-től a kínálat elektromosítására koncentrál majd a márka, illetve száműzik a kínálatból a dízelmotoros járműveket és nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az észak-amerikai SUV-kínálatra. Emellett a következő öt évben öt új gépjárművet mutat be a márka Kínában, de hát ez minket már nem érint.


4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szomorú. Az is igaz, hogy a teljes egészhez képest ez egy kicsike piac, ahová már besűrűsödtek a német „prémiumok” a traktoraikkal. Mivel a fenntartás hosszabb távon Európában nem számít, pár évente cserélnek és kidobják a kelet-közép európaiaknak a levetett koloncot, akik aztán önként és dalolva adják oda ezekre a friss kenyérre valót, ezért itt megvan a körforgás. Nincs igény megbízható, jó autókra. Acura, Infinity, Genesis… ugyan már.

  2. Sajnos ez várható volt az eladások alapján. Évi 20-30.000 prémium autóval nem lehet egy európai hálózatot fenntartani.

    Nehéz egy konkrét hibára kenni az Infiniti buktáját, rengeteg apró hiba az, ami a folyamatos sikertelenséget eredményezte, de alighanem most a Brexit lesz az ami beteszi nekik a kaput, bár lehet hogy csak egy jó kifogás már a kegyelemlövés megadására.

    A 2006-os paletta izgalmas volt és imponáló, de az volt az érzésem hogy nem Európának készült hanem azt hitték, a németektől ugyanazt a(z amerikai piacra kitenyésztett) harcmodorra számíthatnak, mint az USÁ-ban. Csakhogy ez itt SPÁRTAAA izé.. Európa.

    Mindezt megfejelték a németek elvont listaáraihoz szabott merev árakkal és olyan stratégiai hibákkal, minthogy kihoztak egy dísznek való 3.0d-t ami arról árulkodik hogy fogalmuk sem volt hogy mire való Európában a dízelmotor. Ehhez társultak a röhejes árajánlatok is.

    Olyan volt mintha senkit se hallgattak volna meg a partra szállás előtt hanem az amerikai tapasztalat alapján megpróbálták válna ugyanazzal a módszerrel megvetni a lábukat.

    Pedig az EX nagy kedvencem volt és vagy 2-3 évig vártam az Essence sorozatváltozatára (persze nem mint potenciális vevőként) Aki nem ismerné, egy Hybrid a Nissan GTR hajtásláncán szerintem az egyik legszebb japán granturismo karosszéria formával.

    Mostanra pedig kicsit felhigult a márka, az új formák nem annyira jönnek át nekem (pl Q50), nem gondoltam volna hogy egy tervező távozása ennyit nyom a latba, Nakamura az egyik kedvenc formatervezőm ( http://egzostive.com/tisztelges-shiro-nakamura-eletmuvenek/ ) volt és szerintem messze nincs méltó utóda a cégnél.

    Mostanra úgy tűnik az árakkal tisztába kerültek, de még mindig nem értik hogy mi kell ezen a piacon. Egy versenyképes áron kínált EX 20d vel megvethették volna a lábukat 2008 körül, sőt a prémiumközepes SUV hullám éllovasai lehettek volna egy akkor megnyíló mostanra pedig virágzó piaci szegmensben.

    Ehelyett totális idiótaként kivezették az EX-et és erőltették az értelmetlen karosszériát (pl Q50) értelmetlen hajtáslánccal.

    Így nem lehet ismeretlenül megvetni a lábát egy hatalmas de gyilkos versenyt diktáló piacon…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek