hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKívülről SUV, belülről MPV - lepel nélkül a Renault Captur

Kívülről SUV, belülről MPV – lepel nélkül a Renault Captur

Kívülről szabadidő-autós, utasterével egyterűs, vezethetőségével hagyományos kisautókat idéző a Captur - állítja a Renault.



Közel két évvel ezelőtt koncepcióként hozta ki a tavaly év végén már kémfotókkal elcsípett, múlt héten arcvonásaival is megmutatott újdonságát a Renault, teljes valójában pedig most látható a Captur. Tudhatjuk róla, hogy 4,12 méter hosszú, az új, negyedik generációs, s két Év Autója kitüntetés után újabbra esélyes negyedik generációs Clióval megkezdett formanyelv jegyében, s annak alapjain fogant.


Skatulyázni nehéz lesz, a Renault szerint a 4,12 méter hosszú Captur megjelenésével olyan, mint egy szabadidő-autó, utasterének helykínálatával és variálhatóságával egyterűeket idéz, míg vezethetőségével nem fog különbözni a mai, élvezetes kisautóktól.
[BANNER type="1"]
Sokkal több részletet egyelőre nem tudunk róla, nem biztos, hogy a szabadidő-autós külsőhöz társítható lesz-e egyáltalán összkerékhajtás, az viszont biztos, hogy extrákból nem lesz hiány. Már az alapverzió felszereltségét is a kategórián túlmutatónak mondja a Renault, állítólag Bluetooth kihangosító és parkolóradar egyaránt szerepelni fog – minden bizonnyal elektromos ablakon, központi záron, gyári hifin és talán légkondin felül. Az extrák között megtalálható lesz a Clióból ismert R-Link érintőképernyő, ami lényegében egy táblagép navigációval, letölthető alkalmazásokkal, s jár majd hozzá a 6 hangszórós, Bluetooth-kapcsolatos, zeneátjátszásra is képes Arkamys hifi.




Motorpalettájáról egyelőre csak annyit tudni, hogy a Clio benzines és dízel egységeit sorolja majd, nem biztos, hogy a 0.9 TCe (turbós) mellett lesz másik benzinmotor, dízelből pedig szinte biztos, hogy csakis az 1.5 dCi szereplése várható. Egyéb persze nem is kell, mindkettő remek motor, velük a kategória legjobb emissziós és fogyasztási értékeit ígéri a Renault, az alapmodell 96 g/km CO2-vel hirdeti majd magát.


A spanyolországi Valladolidban már most szerelik a gépsorokat, melyeken tavasztól készülnek a minden részletükkel a márciusi, Genfi Autószalonon debütáló Captur modellek. Szabadidő-autók, egyterűk, kisautók? Bármi jöhet, a lényeg az ár lesz, amiről egyelőre nincs infó, de a Clio kedvező alapárát ismerve nem kizárt, hogy kategóriája legolcsóbbja lesz a Captur, ami sikert hozhat számára és persze a Renault-nak is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Már nem emlékszem hogy hol,de azt olvastam valamelyik magazinban hogy modus családot a kereslet hiánya miatt valószínűleg kiveszik a kínálatból, s helyét egy hasonló méretű crossover veszi át. Lehet hogy ez lesz az? A méretei és a clio alap miatt simán lehetne. Mindenesete kár hogy régi 100 lovas már nem lesz kapható, mivel arról a renaultos szerelőm dicshimnuszokat zengett (a szívó benyás alap miatti tartóssága miatt).

  2. Igen, így van, ahogy írod, a 100 lovas csak a Clio III-ban van, a többiben – pl. a Megane-ban – már a 115 lovas van. Hát a 2.0 TCe az nagyon durva lenne ebbe a kocsiba 🙂 Jöhetne hozzá egy kis optikai tuninig (szerintem ez a Captur nagyon jó alap), egy minimális ültetés, és kész a Renault Captur RS 🙂

    Amúgy arra még kiváncsi leszek, hogy mennyibe fog majd kerülni. Ha a kis benzinessel, klímával, elektromos ablakkal, CD-s rádióval megáll 4 -4,2 millióból, akkor jó lehet. Az ellenfele szerintem az Opel Mokka lesz, igaz az 15 centivel hosszabb, és nagyobb motorok vannak benn. Abból az alap, amiben már benne vannak a felsorolt extrák 4,6 millió körül indul.

  3. Az 1.2 Tce ből most már csak az új 1198 köbcentis 115 Le (190 Nm) a nyerő, az új Clio is azt kapja meg! A régi az 1.2 16v továbbfejlesztése volt (ami a Clio III-ban szolgált, 1149 köbcenti 100 Le, 145 Nm), ezt a régit váltjaja le az új 900-as Tce, tehát az biztos hogy nem kerül már be a kínálatba. Viszont az új az takarosan tolna rajta, bár a legjobb az lenne hogyha a megane-ban lévő 2.0 Tce motort kapná meg 250 pacival…

  4. A cikk szerint ebbe a kocsiba benzinesből valószínűleg csak a 900 köbcentis 3 hengeres 90 lóerős motor lesz rendelhető, mint az új Clioba. Azért írtam, hogy jobb lenne a kicsit nagyobb motor, mert ez a kocsi nehezebb is, és magasabb is (vagyis nem olyan áramvonalas), mint a Clio. Nem lenne rossz, ha a 4 hengeres 1200 köbcentis TCe motorral is rendelhető lenne, abból van 100 és 115 lóerős változat is. Valószínűleg azok jobban mozgatnák a kocsit.

  5. A Modus/Grand Modus egyértelműen kis egyterű volt. Ez a Captur inkább egy kis SUV, de persze tuja azt, amit egy egyterű, és a cikk szerint a vezethetősége pedig teljesen személyautós. Nekem nagyon tetszik ez a kocsi. Ezeknek a SUV-oknak van, és egyre inkább lesz létjogosultságuk, minden méretkategóriában. Hiszen helyettesít egy kombit és egy egyterűt is, és ami fontos jól is néz ki. Megmutattam az asszonynak, szívesen elfogadná a jelenlegi Clio helyett 🙂 Azért az 1.2 TCe motort remélem beletszik, nem árt, ha van benn egy kicsit nagyobb erő.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek