hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKomoly dózis: elektromos B, hibrid C és S - mindez Merciből

Komoly dózis: elektromos B, hibrid C és S – mindez Merciből

A Mercedes nem csak napjainkban, de a jövőben is szeretne autókat eladni, meg is mutatta legújabb hibrid és elektromos autóit.


Fogy a kőolaj, a mai fejlődési számítások szerint az elkövetkezendő 50 évben elfogyasztjuk a ma ismert kőolaj-készleteinket. Mindezt úgy, hogy az összes napjainkban meg- és kitermelt energia 40 százaléka közlekedésre megy el. Így aztán nem meglepő, hogy szakértői számítások szerint az évszázad közepére, azaz 2050-re az autóeladások zömét a villanyautók és a konnektorból tölthető hibridek fogják kitenni.[BANNER type="1"]


A villanyautók piacát ma ugyebár a Nissan vezeti, komoly feltörekvő a Tesla, a hibridek terén pedig a Toyota a piacvezető. A „jót vagy semmit” (best or nothing) filozófiáját valló, s az automobilt feltaláló Mercedes viszont ma már szintén jelen van minden hibrid szegmensben, van villanyautója is, most pedig E-mobilitási napján fel is sorakoztatta, s rövid próbára ajánlotta hagyományos hibrid C, konnektorból tölthető S-osztályát és teljesen elektromos B-osztályát. A márka ugyanis felelősnek érzi magát a jövő, a jövő autózása kapcsán. „Felelős autógyártóként egyszerre kell biztonságos és egyedülálló vezetési élményt nyújtanunk vásárlóinknak, valamint olyan jövőbe mutató megoldásokat javasolni, melyek csökkentik a károsanyag-kibocsátást, hosszú távon pedig teljesen mértékben emisszió-mentes mobilitást tesznek lehetővé.” – hangsúlyozta Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.



Üdvözlendő a törekvés és üdvözlendők a felsorakoztatott modellek is, egyben megállapítható: a Mercedes nem kíván külön almárkát, külön modelleket szentelni csökkentett, illetve zéró emissziós autóinak, 2017-ig mintegy 10 konnektorból táplálható hibrid és villanyautót ígérnek, méghozzá úgy, hogy azok csak alváltozatok lesznek. Könnyedén belátható: a Mercedes is arra törekszik, hogy nagyobb sorozataiból elérhetők legyenek azok a modellek, amelyekkel például a dugódíjak is „megúszhatók”. Ez a kiskapu vagy éppen ésszerű kedvezmény ugyanis a teljesen elektromos, illetve a konnektorból tölthető hibrid autókra él.



Utóbbi kapcsán tehát nem igazi megoldás a klasszikus, akár teljes értékű hibrid, amilyenből több is van a Mercedesnél is. Jelen esetben a legújabb ilyen modell, a C 300 BlueTEC Hybrid képviseltette magát. Ez a hibrid mindössze 1 kilométert tud megtenni (elvileg) tisztán elektromosan, s 2,1 literes, ikerturbós, négyhengeres (204 LE, 500 Nm) turbódízeléhez csupán 27 lóerős villanymotor társul. Némi emissziómentes dugóban araszolásra persze ez is képes, s az sem mellékes, hogy a villanymotor teljességgel kisimítja az amúgy is elég finom 7G-Tronic Plus automataváltó kapcsolásait.




Az igazi pláne talán az, hogy egy hátsókerékhajtású hibridben ülünk, ha odalépünk, bizony bőven van vezetési élmény, az álló helyzetből 100 km/órára gyorsulás 6,7 másodperc, a végsebesség 238 km/óra, miközben a vegyes fogyasztási érték mindössze 3,8 l/100 km, a CO2 emisszió 99 g/km. Mondjuk megjegyzem, az apró tesztkörök során közel a dupláját hozta a hibrid C, de ez a hagyományos hajtásláncúak esetén sem szokott másként lenni. Az Euro 6-os dízellel amúgy a hibrid C rendszerszintű emissziója még a teljesen elektromos autókénál is kedvezőbb lehet, az ára viszont már ennek sem piskóta: alapból is 13 328 540 forint. És még a dugódíjat is fizethetjük utána, ha majd egyszer bevezetik, vagy ha netán Londonba látogatnánk.



Viszont vannak a Mercedesnek a dugódíjak alól mentességet élvező modelljei is, például a car2 go autómegosztó programban néhány városban kínál smart electric drive, ami persze csak kétüléses, és nem is igazi Mercedes. De itt a B-osztály electric drive, ami csakugyan teljesen elektromos, teljesen emissziómentes. És az a különlegessége, hogy megjelenésén, utasterén a műszerblokk kivételével semmi, de az égvilágon semmi sem utal elektromos hajtására. Miként a Volkswagen e-Golfban, itt is analóg műszer mutatja az amúgy nem szerény, 28 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor töltöttségét. Komoly, akár 200 kilométeres a hatótáv, és komoly a villanymotor teljesítménye is: 180 lóerő. A nyomaték is tisztességes: 340 Nm, a 100 km/órára gyorsulás értéke mindössze 7,9 másodperc, 60 km/óráig pedig csal 3,9 másodpercre van szükség.




Vezetni ugyanúgy kell az elektromos B-t, mint a többit: a megszokott, kormányoszlopra szerelt automata-előválasztóval kapcsolhatjuk a menetirányt; a motorféküzemi energia-visszatáplálás, így a motorfék mértékét a kormánykerék mögötti „váltókallantyúkkal szabályozhatjuk. Tölteni persze konnektorból is kell a B-t, hagyományosból 9, 16 amperes, 400 voltos (fali dobozos vagy nyilvános) töltőpontról állítólag nem egész3 óra alatt telíthetjük az akkumulátort. Szépséghibája természetesen az elektromos B-osztálynak is van: itthon egyelőre nem kapható, Nyugat-Európában, például Németországban 39 151 eurótól adják, átszámítva nem egész 12 millió forintos vételárával bizony komoly konkurense lehetne például a Volkswagen e-Golfnak, mert hozzá hasonló teljes értékű autó, természetesen elektromos hajtással. Végsebessége jelentősebb: 160 km/óra.



Bár villanyautó kapcsán a Mercedes legütősebb ajánlatának a teljesen emissziómentes B-osztály tűnik, régóta tudjuk, hogy az igazi adu ász az S 500. Pláne hosszított kivitelben, márpedig az S 500 Plug-in Hybrid csakis úgy kapható. És vajon mekkora a benzinmotorja? Háromliteres V6-os, ám ikerturbós, alapból is 333 lóerős, és ahhoz társul még egy 127 lóerős, 340 Nm nyomatékú villanymotor. A rendszerteljesítmény 436 lóerő, az összesített csúcsnyomaték 650 Nm, azaz V8-as szintű. Ez az összeállítás már 5,2 másodperces 100 km/órára gyorsuláshoz elegendő, a végsebesség pedig 250 km/órában korlátozott. Tisztán elektromosan 30 kilométert, legfeljebb 140 km/órás tempóval tehet meg az S 500 Plug-in Hybrid. Ha teletöltött akkumulátorral kelünk útra, akár mindössze 2,8 l/100 km kombinált fogyasztás is adódhat, a töltési lehetőségek a B-osztálytól ismertek: hagyományos konnektorból és Type 2-es csatlakozójú töltőoszlopról mehet a „nafta”, így akár 20 perc is elegendő lehet egy töltéshez.




Menet közben választható hibrid, elektromos, akkutöltés-megőrző és az akkumulátort töltő üzem is. A váltó itt is a 7G-Tronic automata, a hajtás a hátsó kerekeké, a felfüggesztés légrugós, a futás abszolút luxusautós. Bár itt a poggyásztér korlátozottabb méretű, mint a többi verzióban, az opciós lista ugyanolyan hosszú. A vételár nem szerény, de egy villanymotor nélküli S 500-asénál bő félmillió forinttal kedvezőbb, 33 323 330 forint. A fogyasztás pedig nagyjából utóbbiénak, azaz az S 500 L verzióénak a harmada, amennyiben szorgalmasan töltjük az akkumulátort, s nemigen használjuk ki az ikerturbós V6-os teljesítményét. Viszont az is igaz, hogy „élményautózva” is kedvezőbb fogyasztási értékeket kaphatunk, s lehetünk akár teljesen emissziómentesek is. Aki leszurkolja a vételárat, nem csak a dugódíj alól mentesülhet, jobbat is tudunk: akár ingyen is autózhat a konnektoros S-osztállyal. Jelenleg ugyanis még ingyenesek az ELMŰ okostelefonos alkalmazással kereshető és indítható töltőpontjai, melyek között Budapesten és agglomerációjában elegendő lehet a hatótáv, és töltés közben még a parkolás is ingyenes. Hát kívánhatunk ennél többet? Igen, fizetőképes vásárlóerőt…

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek