hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapKonnektoros változatot kap a BMW 5-ös sorozata

Konnektoros változatot kap a BMW 5-ös sorozata

Öccsére, azaz a 330e-re licitál a BMW 530e iPerformance. Teljesítményautó 1,9 l/100 km vegyes fogyasztással, 50 km emissziómentes hatótávval.




Alig néhány héttel a hetedik generációs 5-ös BMW debütálása után itt van annak konnektorból tölthető „plug-in hybrid” változata, az 530e iPerformance is. Egy kicsivel erősebb, mint a 330e. A hagyományos motor ebben is 2,0 literes TwinPower (kettős leömlős) turbós, négyhengeres benzines (184 LE, 320 Nm), míg a 8 fokozatú automataváltó házába épített elektromos 95 lóerős és 250 Nm nyomatékot adó. A kombinált teljesítmény 252 lóerő, az elérhető csúcsnyomaték 420 Nm, amivel a legszerényebb, ciklus szerint mindössze 1,9 l/100 km kombinált fogyasztású 5-ös 6,2 másodperc alatt képes 100 km/órára érni, végsebessége 235 km/óra.[BANNER type="1"]



Állítólag valós forgalmi körülmények között is 650 kilométeres összesített hatótávra képes, emissziómentesen pedig 50 kilométert tud megtenni egy töltéssel, hazánkban tehát gond nélkül zöld rendszámra jogosult. A hajtás minden esetben a hátsó kerekeké, a tisztán elektromos üzemre 140 km/órás tempóig képes az 530e iPerformance, csomagtere pedig még az annak végébe, illetve a hátsó ülések alá épített lítium-ion akkumulátorral is 410 literes maradt. Hagyományos otthoni konnektorból 5, míg nagyobb teljesítményű fali töltővel 3 óra alatt tölthető fel az akkumulátor. A töltőnyílás a bal első sárvédőre került, továbbá a hűtőrács kék lamelláiról, a felnik kék kerékagysapkáiról, a C-oszlopokra rakott eDrive logókról és persze a csomagtérajtó 530e jelöléséről lesz felismerhető a konnektoros ötös. Utóbbiról csak akkor, ha a környezettudatos vevő nem kéri a típusjelölés felármentes elhagyását.



Az 530e az új 5-ös sorozat hagyományos hajtásláncú változatait egy hónappal követve, márciusban várható a hazai piacra, áráról most még nincs információ, ám miként a többi 5-ös ára is megjelent nemrégiben, hamarosan minden bizonnyal azt is megtudhatjuk, hogy mennyiért lesz megkapható a mindössze 44 g/km CO2 emissziójú változat.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek