kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapKubica visszatért

Kubica visszatért

Több mint másfél éve esett akkorát egy raliautóval, hogy sokáig az is kétséges volt, vezethet-e még bármit, bármikor. Majdnem odalett a jobb keze. De Kubica még az F1-ről sem mondott le.


Egy kis hétvégi olaszországi raliversenyen tért vissza Robert Kubica, az a 27 éves lengyel pilótatehetség, aki tavaly februárban szenvedett súlyos balesetéből gyógyulva nagyjából el is felejtődött a Forma-1-ben.


Márpedig visszavágyik oda, ahol utoljára a Renault színeiben cirkuszolt, s ahol például – már Lotus-alkalmazottként – elképesztően erős párost alkothatnának Räikkönennel. Vagy Alonsóval a Ferrarinál…

[BANNER type="1"]
Kubica – oldalán Giuliano Manfredi navigátorral – egy régebbi Subaru Impreza WRC volánja mögött bizonyította tudását a Ronde Gomitolo di Lana ralin, a verseny mind a négy szakaszát megnyerve egy Mini WRC-s rivális előtt. Pár hete a Ford gyári ralicsapatával tesztelt, s most így nyilatkozott: „Nyilván szívesebben lennék máshol, ez a rehabilitációm része. Már az is nagy dolog, hogy itt vagyok. Egyelőre a ralira koncentrálok, de nem adom fel, továbbra is az a célom, hogy visszatérhessek a Forma-1-be.

István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek