Emberre támadni már nem menő, sokkal jobb buli lökhárítókat lopni ezen kutyák szerint
Végre egy valódi autószerető kutyacsorda. Ez a gang nem torokra megy, sokkal jobban bejön nekik a Toyota lökhárítója. Sok furcsa dolgot láthattunk már utcai kamerák képén, de ilyet még szinte biztos, hogy nem. Cem Acar, aki a törökországi Skaryaban él, leparkolta facelift előtti, 11. generációs Toyota Corolláját saját autósboltja előtt, majd egy másik autóval gyanútlanul hazament. Másnap szétbontott fronttal találta Corolláját. Először természetesen rablásra gondolt, így értesítette a helyi rendőrséget. Szerencsére a biztonsági kamerák rögzítették az esetet, a felvételek azonban még inkább összekuszálták a szálakat.
[BANNER type="1"]
Egy csapat kutya környékezte meg a Corollát, majd addig ráncigálták az első lökhárítóját, hogy letépték és el is vitték azt. A legdurvább, hogy volt egy falkavezér, aki először harapott a lökhárítóba, majd pedig a környéket kémlelte, amíg a többiek tovább cselekedtek.
Mint egy tökéletesen megszervezett és kivitelezett bűntény. Ijesztő!
Örök rejtély marad, mit kerestek a lökhárító alatt, vagy hogy arra miért volt szükségük. Lehet, hogy egy állat bujkált a motortérben, esetleg az autó alatt, vagy csak rákattantak a csodálatos CVT automatára. Annyi biztos, hogy ilyen még nem nagyon történt a Corolla fél évszázados történelmében. Később a tulajt megkérdezték, hogy szeretne-e feljelentést tenni: „Először szerettem volna, aztán gondolkodtam. Ezek kutyák, ki ellen tettem volna feljelentést?”




Ha kinéztünk a parkolóra,mindíg tudtuk ki jött haza utoljára.A köz-macska annak a motorháztetőjén
feküdt.Kemény mínuszoknál alulról felment a hengerfej ventilátora előtti placcra, ahová a henger melege kisugárzott.Egyszer így el is vitték.
A videón tisztán látszik tuti valami állat volt a motortérben,lehetett patkány,mókus vagy esetleg cica,arra indult be a vadászösztönük.
Nem egyedülálló eset.Youtubon van videó Romániából,egy bukaresti utcában a kóbor kutyák az arra járó autókat sorra tamadták meg és a lökhárítókat össze vissza rágták,tépték.