hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapLada Vesta Cross - dögös koncepció Moszkvából

Lada Vesta Cross – dögös koncepció Moszkvából

A Lada azon kevés gyártó egyike, amelyik a Moszkvai Autószalonra időzített premiert, a Vesta Cross egyelőre csak koncepció, ám ígéretes.




A WTCC-ben már jó ideje fut, de utcai változatával még csak most debütált a Lada Vesta, melynek most a crossoveres, emelt hasmagasságú Cross verziója is bemutatkozott a Moszkvai Autószalonon. Az eddig négyajtósként ismert modell most nem csak emelt futóművet, hanem kombi karosszériát is kapott, meg persze körkörös műanyagozást is, mellyel túlzás nélkül állítható, hogy dögösen néz ki. Hogy a már gyártásban lévő Kalina Cross mintájára sorozatgyártásba kerül-e a Vesta Cross, az egyelőre még kérdéses. Mint azt Bo Anderson, a Lada első embere elárulta, egyelőre csak a közönség kóstoltatására készítették el. Még nincs információ arról sem, hogy kapna-e összkerékhajtást a Vesta Cross – ha a Kalina példáját nézzük, akkor nem.[BANNER type="1"]



Maga a Vesta jövőre mindenképp eljut a hazai piacra is, hiszen Oroszországban már most próbagyártásban van, év végén megjelenik, novembertől pedig nálunk is újfent rendelhetők lesznek a Ladák – Európában elsőként. A kezdeti kínálatban azonban egyelőre csak a Granta, a Kalina és a Nivát jelentő 4×4 fog szerepelni, a Vesta jövőre jön, talán a színes belsővel feldobott Cross verzióval is.



Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem csodálkoznék rajta, ha többe kerülne. A belseje kicsit szebb, a motorok erősebbek – ha a Sandero/Logan típusokkal vetjük össze, ami kb. a Vestákkal egy kategória. Nem csodálkoznék, de szívesen meg is fizetném. Már ha a minőség/tartósság eléri legalább a Dacia-ét.

  2. Ha a modern Skoda sikeres lett(ezt akár csupa nagy betűvel is írhatnám), a Daciát is mondhatjuk most már annak, akkor miért pont a Lada(az egykori jó öreg Zsiga) ne tudna befutni újra Magyarországon? Idő kell majd, mire megszokjuk, hogy „dízel Lada”, de ez a másik két márkával is így volt. Ráadásul ugye anno a Moszkvics Alekóból is volt Ford-dízel motoros verzió, annak meg már jó húsz-huszonöt éve, azt is el tudtuk fogadni. Nagyon mondják, hogy betonbiztos minőségi normákat vezettek be a gyárban – várom már az új Lada-teszteket. Az mindig nagy dolog, amikor egy márka hosszú kihagyás után tér vissza, főleg hogy szinte mindenki Ladázott egykor itthon(vagy teszi ezt most is).

  3. Nagyon jól néz ki ez a kocsi. Már most sokkal ígéretesebb, mint bármelyik Dacia. A Volvo XC70 jut róla eszembe (mert az is nagyon tetszik). Kicsit tartok tőle, hogy ha megjelenik ez a modell, ennek már az ára is „előremutató” lesz majd.

  4. „Dögös koncepció Moszkvából” meg „futurisztikus tanulmányautó Pitestiből” – úgy látszik, meg kell szoknunk ezeket mostantól. Szó ami szó, tényleg dögös. De Istenem, az a L A D A felirat a hátulján – mintha házi sufnituning lenne…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek