Lamborghini hatású villanyautó 4 ajtóval és 600 km hatótávval

    2
    1

    Hiába olyan az Elextra első modellje, mint egy négyajtós Lamborghini Aventador, a cég nem tartja az említett és mintául vett modellt legfőbb konkurensüknek. A fő vetélytársnak ugyanis egyértelműen a Tesla Model S-t tartják, s arra leginkább autójuk hatótávjával kívánnak licitálni. Hiába ad ugyanis a Tesla Model S 100D akár 632 kilométeres NEDC ciklus szerinti hatótávot, az Elextra 100 km/órás tempó mellett ígér 600 kilométert, míg ilyen tempónál a Tesla csak 507-539 kilométer hatótávval kecsegtet.[BANNER type="1"]
    Konstans sebesség mellett persze nehéz összevetni az autókat, s legyen akármennyire támadott is az NEDC ciklus, legalább egy mérési mód, ami által valósan összevethetők az autók. Az Elextra egyébként teljesítményével sem szégyenkezhet: tengelyenkénti villanymotorjai 680 lóerő összteljesítményt adnak, az így összkerékhajtású gép 2,3 másodperc alatt képes 100 km/órára gyorsulni, végsebessége 250 km/órában korlátozott – legalábbis a gyáriak ezeket a számokat ígérik.
    Miként arról már írtunk az Elextra autóit Stuttgart mellett kézzel fogják építeni – évi 100 példányban. Nem kizárt, hogy a manufakturális gyártás már idén elindulhat, ám valószínűbb, hogy tovább kell várnunk a különleges négyajtós kupéra, hiszen év elején még befektetőket kerestek a terv megvalósításához, azaz egyelőre mind a hatótáv, mint a menetdinamika kapcsán csupán kalkuláltak, nem pedig valós körülmények között mértek az értékek.
    Előző cikkVideón az új 5-ös BMW törése
    Következő cikkA változatosság gyönyörködtet! Próbán az Alfa Stelvio
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    2 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Nem értem miért kéne rettegnie a Teslának. Tök más célközönséget irányoz meg a két cég. Évi 100 db, kézzel készítés, nyilván vmi eszement áron fogja adni milliárdosok számára, márha az egészből lesz egyáltalán vmi. Ezzel szemben a Tesla népautót készít ami a Model 3-mal fog igazán megvalósulni, és itt most különösen az árra gondolok.