hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapLáthatatlan változással lett harmadik generációs a Nissan Leaf

Láthatatlan változással lett harmadik generációs a Nissan Leaf




Több mint 5 évvel ezelőtt, 2010-ben 175 kilométeres hatótávval mutatkozott be a Nissan Leaf, az első olyan autó, amit már a kezdetektől elektromos üzeműnek terveztek. A tágas kompakt a 2011-es Év Autója címet is elnyerte, s azóta is a legnépszerűbb villanyautó – Európában az eladások negyedét, hazánkban (ahol persze kisebb a piac) 38%-át viszi. Világszerte már több mint 200 ezer példány talált belőle gazdára, két évvel ezelőtt kijött belőle a második generációs, ami már 199 kilométeres hatótávot tudott, most pedig itt a harmadik nemzedék – kívülről még mindig észrevehetetlen módosításokkal, de már akár 30 kW-os akkumulátorral és 250 kilométeres (NEDC ciklus szerinti) hatótávval.
[BANNER type="1"]



Az Új úton az elektromobilitás az Európai Unióban konferenciára kontrázva hazánkban, Budapesten tartotta a Nissan közép-európai központja a frissített modell régiós bemutatóját. Kár, hogy a konferencián semmi lényegi információ nem derült ki arról, hogy hogyan lehet majd számunkra elérhetőbb a villanyautó, a Nissan viszont megmutatta, hogy a 250 kilométeres hatótávval még többek számára lesz élhető alternatíva. Igaz, eddig sem elsősorban a hatótávon múlott, inkább a töltőhálózat fejlesztendő, meg persze fejben át kell billenteni, hogy igenis lehet villanyautóval, korlátozott hatótávval élni. Ráadásul nem is úgy, hogy kétszer is meg kellene gondolni, hogy menjünk-e autóval, hanem úgy, hogy ha már parkolás közben, ráadásul ingyen parkolóhelyen és ingyen töltődik (egyelőre) a villanyautó, akkor a korlátozott hatótáv nemigen jelent problémát. Ennek megfelelően a villanyautóra váltók jellemzően nem kevesebbet, hanem többet autóznak, mint addig. Ráadásul a legtöbb, villanyautóját második autónak vásárló kuncsaft esetén az lépett elő az elsőszámú autóvá.



Bár a jövőre hazánkba várható 150 új töltőpont is nagy löketet adhat a villanyautók terjedésének, a harmadik generációs Leaf is, 250 kilométeres értékével ugyanis a más árkategóriát képviselő Teslákon túl ez lett a legnagyobb hatótávú villanyautó. Vajon miként érték ezt el? Csupán az akkumulátor módosításával. Maradt az eddig méret, s természetesen az elhelyezés is: a padlólemez szerves részeként, úgy, hogy az akkucsomag még merevíti is a karosszériát. Az akku tömege ugyan nőtt, de mindössze 21 kilogrammal. Mint azt Reizer Levente, a Nissan villanyautó termékmenedzsere elárulta, az új akku technikailag akár beépíthető lenne a korábbi Leafekbe is, ám egyelőre nincs tervben, hogy utólag kínálnák azt, hiszen amúgy sem jellemző, hogy az akkumulátorok tönkremennének vagy vészesen öregednének. Tartósság kapcsán még a Nissan saját várakozásait is messze felülmúlják az akkuk. Nem mellékes többlet a nagyobb kapacitás mellé, hogy míg a továbbra is kínálatban maradó 24 kWh-s akkumulátorhoz 5 év/100 000 kilométer kapacitás-garancia jár, a 30 kWh-s esetén 8 év/160 000 kilométerest ad a gyár



Mibe kerül a plusz 51 kilométernyi hatótáv, azaz a nagyobb kapacitású akkumulátor? Kilométerenként nagyjából 10 ezer forintba, összességében 530 000 forintba. A nagyobb akku azonban csak a hazai piacon most először megjelenő magasabb, Acenta és Tekna felszereltségekhez érhető el, így a legolcsóbb növelt hatótávú Leaf ára 10,4 millió forint. Ez viszont már az új Nissan Connect EV fedélzeti elektronikával értendő. Az immár kapacitív képernyős navigáció online kapcsolattal nem csupán az összes elérhető Nissan töltőpontot mutatja, hanem azt is, hogy azok épp szabadak-e. Utóbbi fontos funkció, hiszen a térségben ma 93 villámtöltő érhető el, Leafből pedig már jóval több fut. A töltőpontok száma amúgy jövőre 210-re, 2017-re 370-re fog bővülni kelet-közé Európában a Nissan kalkulációi szerint.




Bár a hazai menetpróba a 250 kilométeres hatótáv ellenőrzésére nem adott lehetőséget, arra igen, hogy kiderüljön, a hatótáv-számítás reális, több kilométert sikerült megtenni a tesztkörön, mint amennyivel a hatótáv csökkent. Közben pedig nem fájdalmas, nem fölösleges pénzbe kerülő a dugóban senyvedés. Az ülések kényelmesek, a 4,45 méter hosszú, 2,7 méter tengelytávú karosszéria négy felnőttnek tökéletesen tágas utasteret ad. Nem véletlenül szeretik a taxisok is, nem csak Amszterdamban, hanem hazánkban is. Hazai kalkulációk szerint napi 70 kilométeres futás felett a Leaf már ki tudja termelni a hagyományos üzemű modellekénél jelentősen nagyobb (alsó hangon, azaz a Visia alapváltozat esetén 9 080 000 forintos) vételárát, de ehhez persze hozzá kell tegyük, hogy a képlet csak az eleve nem olcsó új autók esetén áll meg. A magyar emberek közül pedig kevesen vehetnek olyat. A használtautó-vásárló többségnek rossz hír, hogy az átlagosnál legalább 50%-kal szerényebb karbantartási költségű villanyautók értéktartása átlag feletti, mindez persze kedvező azoknak, akik meg tudják engedni maguknak az új vásárlását, s vannak is annyira bölcsek és előrelátóak, hogy beruháznak a helyi emissziótól mentes, környezetkímélő, nem mellesleg szinte néma üzemű villanyautóba, a jövőbe.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular