550 lóerővel is hangsúlyosan olasz a Fiat 500, elnézést, Lazzarini Design Fiat 550 Italia
Szolid légterelő hátul
Bár imádni való kis méregzsák az 1,4-es, Essesse verziójával akár 160 lóerős turbómotorral szerelt Abarth 500, Pierpaolo Lazzarini, a Lazzarini Design mindössze 30 éves alapítója úgy gondolta, hogy a kisautó elképesztően gyenge.
Gondolatait tettek is követték: megtervezte a Ferrari 458 Italia 4,5 literes V8-as motorjával felvértezett Fiat 500-ast, melyhez a csöppség 2,3 méteres tengelytávját további 30 centiméterrel toldotta meg, valamint az autó szélességét is növelte, elöl 20, hátul 30 centiméterrel. A növekedésre csöppet sem az utastér helykínálatának növelése érdekében, hanem azért volt szükség, hogy a Ferrari futóműve is bekerülhessen az 500-as alá.
[BANNER type="1"]
Nehéz észrevenni, de 30 cm-rel nőtt a tengelytáv
Csomagtér nincs, van ellenben bukócső, V8-as motor, elöl pedig izmos hűtőrendszer
Bár az eredetileg 570 lóerős V8-as teljesítményéből egy keveset visszavenne, s így a 4,5 literes blokk „csak 550 lóerőt tudna, a teljesítmény önzáró differenciálművön – és a hátsó kerekeken – keresztül menne az aszfaltra. Menetdinamikai értékekről, piacra lépésről nincsen hír egyelőre, ugyanis Lazzarini – a kész tervekkel – jelenleg olyan befektetőt keres, amely tudná fedezni, az 550 000 dollárra taksált fejlesztési költséget. Nem nehéz kiszámolni tehát, az 1 lóerőre jutó fejlesztési költség a Lazzarini Design Fiat 550 Italia esetében kereken 1000 dollár.








