Lebegjen az út felett! Mercedes-Benz CLS teszt

Az elmúlt években legtöbb új vevőjét jó eséllyel a CLS-sel szerezte a Mercedes-Benz, hiszen a 2004-ben piacra lépett első generációsból nem kevesebb, mint 170 ezer példány fogyott, s meg kell hagyni, a csillagos márka palettáján egyedi karakterével ez a legkevésbé mercedeses limuzin. És ez bizony jót tesz neki, hiszen távol áll tőle az S-osztály hivalkodása, vagy az E-osztály öregurassága. Ez a széria kecsesen elegáns, van benne némi sportosság is, ám messze nem annyi, hogy izomgépnek tűnjön. Pedig erővel sem áll rosszul, hozzánk a sorozat második leggyengébb motorjával érkezett, ami persze egyben az erősebbik turbódízelt is jelenti. A 3,0 literes, V6-os bőven tudja azt a teljesítményt, amivel már sportosnak nevezhető egy négyajtós. Teljesítménye 265 lóerő, s az 1600-2400/perc között elérhető mozdonynyi, 620 Newtonméteres nyomaték még inkább mesés, s ez alapján talán jobban el is képzelhető, hogy bizony elindulni nem kunszt a CLS-sel. Nem csak a 6,2 másodperces, álló helyzetből mért 100 km/órára gyorsulás meggyőző, a magasabb tempónál mutatott megindulási hajlam is letaglózó. Az autópályás 130 km/órás tempó igazi séta még a CLS-nek, ilyenkor nem egész 2000/perc környékén dohog a V6-os gázolajos a kormányról is kapcsolható, 7 fokozatú, finoman és okosan váltogató automata hetedik fokozatában. Noha a CLS csaknem minden körülmény között iszonyatosan csendes (alapjáraton 44, 50 km/óránál 56, 90-nél 62, 130-nál 66 dB(A) zajszintet mértünk benne) és motorja még padlógázas gyorsításnál sem ad komolyabb hangot, álló helyzetben, alapjáraton bizony hallható annak dízeles ketyegése. Ez persze könnyen elfogadható a sportos menetdinamika mellett kapott aszkéta fogyasztásért cserébe. A gyári, 6,0 l/100 km mesés, s a teszt során mért 8,5 l/100 km érték sem rossz az 1,8 tonnás, dinamikus géptől.
Kétségtelen, hogy nemigen érheti kritika a CLS hajtásláncát, ám ahhoz, hogy azt egyáltalán számba vegye egy vásárló, bizony megjelenésével is fel kell, hogy keltse az érdeklődést. Ez persze nem kunszt a kecses, kupés tetőívű, közel 5 méter hosszú limuzinnak. Állítom, hogy a méreteivel és pozicionálásával, valamint árával is az E- és az S-osztály közé belőtt négyajtós nagyobb feltűnést kelt, mint a főnöki S. Könnyed vonalvezetésével még viszonylag hivalkodás-mentesen adja el közel 5 méteres hosszát, s ha valaki amiatt aggódna, hogy miként lehet elférni hátul, a lejtős tetőív alatt, az megnyugodhat. A Mercedes ugyanis elég tapasztalattal rendelkezik már ahhoz, hogy megoldja a helykínálatot. Látszik persze, hogy a forma sokat felemésztett az igen nagy külső méretekből, a hosszanti helykínálat például nem gigászi, de azért 180 centiméteres, átlagos méretű felnőttek még könnyedén férnek el egymás mögött, s számukra a fejtérrel sincs probléma. A hátra beszállás „fejhajtást” parancsol, de egyéb panasz nemigen említhető. Az ülőhelyek komfortja elöl-hátul kimagaslóan jó, hátul csenevész középső ülőhely helyett tároló-rendszer és kihajtható pohártartós könyöklő került a szélső fotelek közé, a második sor úriságát fokozza, hogy a légkondicionáló itt is külön szabályozható. Az igazi parádé persze elöl található, az ülések hűthetők-fűthetők, elektromosan állíthatók, a középkonzol méretes kijelzőjén navigáció, tolató- és éjjellátó-kamera is megjelenhet. Igazából egyik sem a legprofibb, a navi ugyan egy-egy nevezetes épületet 3D-ben is megjelenít, de grafikája nem a legfinomabb, az éjjellátó nem figyelmeztet feltűnően az emberekre, élőlényekre, a tolatókamera pedig túlzottan lefele néz és segédvonalakkal sem könnyíti meg a parkolást. A mesterien kidolgozott, puha, bőrbe varrt műszerfallal, a tökéletes összeszereléssel és a középkonzolra szerelt, elegáns analóg órával azonban a luxus-hangulat kellően megvan, s ezen éjszaka sokat dobnak a LED-es belső fények is.
Ha meg kellene nevezni a CLS legfőbb ütőkártyáját, akkor azonban sem a külső, sem a belső, amúgy szintén nem rossz dizájnja, hanem menetkomfortja lenne az. Szerencsére a tesztautóba bekerült az adaptív, voltaképp nem is vészesen drágán, 617 500 forintért mért légrugó-rendszer. Ha ennyiért lehetne kapni külön is, bizony rendelnék is egyet, ugyanis hihetetlen, ahogyan ezekkel a meglehetősen peres, 255/40 R18-as abroncsokkal is milyen játszi könnyedséggel gurul át az úthibákon, ugyanakkor gyakorlatilag oldaldőlés nélkül, magas tempónál is elképesztően stabilan viszi az autót. A rendszer Comfort és Sport beállítást kínál ugyan, de valójában nemigen kell kapcsolgatni, csak gázpedál-taposás, vagy hirtelen kanyarodás kell ahhoz, hogy kényelmes luxusautóból sportgéppé változzon a CLS. Dinamikus vezetés közben is jól szolgál a fékrendszer, nem túlbuzgón, de hatásosan segít az ESP, feltűnő a közvetlen és meglepően kis fordulókörű, elektromechanikus kormánymű, melyet az ESP is „terelhet”, vagy a sávtartó automatika rázogathat. Az utazóautó jelleget csak erősíti az óriási, a kulcs távirányítójáról is „felpattintható” fedelű, 520 literes, iszonyatosan mély csomagtér. Komolyabb utazások cuccai is beférnek, sílécek bepakolásához a hátsó üléstámlák a csomagtér felől billenthetők le, ha pedig csak a napi bevásárlást szállítanánk, ahhoz egy ötletes, liftezhető aljú, tehát teljesen össze is csukható tároló-doboz húzható elő.
A CLS egyik legfőbb hátránya, hogy az alapjait adó E-osztályhoz mérten mintegy 3 millió forinttal drágább. Ez gyakorlatilag a forma felárának mondható. A CLS 350 CDI egyébként 18 646 000 forinttól kapható. Alapellátmánya alapvetően gazdag (sok egyéb mellett: 7 légzsák, ESP, adaptív xenonfény, kétzónás automata légkondicionáló, automata távfény-kapcsolás, Bluetooth-kihangosító, kormányról vezérelhető, MP3-olvasós CD-rádió, tempomat), de ehhez mérten bizony ijesztő, hogy a tesztautó ára távolságtartós tempomat és feltűnő fényűzés nélkül is 24 620 000 forintot kóstál. Az extralistára pillantva persze nem lepődik meg az ember, a hosszú kínálat elején a legegyedibb fényezést kiválasztva rögtön közel 5 millió forinttal nő a vételár. Hiába, a Mercedes tisztában van a CLS kvalitásaival, és bizony meg is kéri az árát.