kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapLebukott autóját takargatja még a VW, lepel nélkül is mutatjuk

Lebukott autóját takargatja még a VW, lepel nélkül is mutatjuk

Még leplezik, de már készen van az új Volkswagen Tiguan, ami majd a Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni, ám már most látható.




Álcázottan már láthattuk két héttel ezelőtt a Volkswagen Tiguant, most pedig a gyár mutatta meg – ám egyelőre csak lepel alatt. A héten ugyanis elkészült az a példány, amelyen már az utolsó simításokat is elvégezték, s ami már teljesen szériakésznek számít, hogy aztán bő egy hét múlva a Frankfurti Autószalonon bemutatkozzon. Kereken nyolc esztendővel korábban szintén Frankfurtban debütált a Tiguan, ami azóta több mint 2,64 millió példányban kelt el világszerte.
[BANNER type="1"]


Amellett, hogy már úton van Frankfurtba az új Volkswagen Tiguan, nagyobb hír, hogy Kanadában egy reklámfilm forgatásán a Casrscoops egyik olvasója álcázatlanul is le tudta fotózni. Leginkább hátulról látható és természetesen a Volkswagen palettájába illeszkedő formájúnak mondható a kompakt méretű, nyilván MQB platformos, sanszosan tömegcsökkentett szabadidő-autó új kiadása.



Wolfsburg mellett a Tiguant a kínai Antingban és az oroszországi Kalugában is gyártják. A típust világszerte 170 országban értékesítik. Hogy kereslet bőven van rá, azt az is mutatja, hogy a Volkswagen – korábbi bejelentésének megfelelően – egy hétüléses növelt méretű, de a Touareg alá célzott és egy további, a Tiguannál kisebb szabadidő-autó bevezetését is tervezi, már jövőre. Szintén jövőre a mexikói Puebla városában működő üzemében is gyártásba kerül a Tiguan új kiadása.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kempi, újra itt? Hiányoztak a böszmeségeid.:) A VW azt üzeni a világnak: ha autót formatervezel, soha nem leszel a világ legnagyobb autógyártója. (B…szus, a Toyota se egy design-tsunami – lehet, hogy ez a jó út?) De ha neked tetszik, vedd, vidd, és javítsd(a VW-t), te német bérenc. Herr Pötsch ajánlásával Herr Kempelennek. Már nem tudsz ilyenekkel meglepni, hogy a VW formáira izgulsz…

  2. A VW-csoport most van desgin terén a mélyponton – az megy, hogy tűnjön el az összes ív, minden legyen sarkos és szögletes. Milyen volt az első Q7-es és milyen a mostani? Van, akinek az új tetszik jobban? Vagy az első Touareg és a mostani? A 6-os Golf és a 7-es? Borzasztó…Most kapott új vezérigazgatót a VW – „Pötsch” Úr majd talán belevisz valami életet az új modellekbe. Hihetetlen, hogy egy olyan kis gyár, mint a Mazda, mer designban nagyot robbantani(nekik aztán ez elég kockázatos lépés volt, de szerencsére bejött), a VW, a világ egyik legnagyobbja esetén meg már szinte nem is beszélhetünk design-ról. Biztos rekord-gyorsasággal „alkotnak” meg egy új formát – elvégre sok fejtörést tényleg nem okoz.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek