Álca nélkül mutatkozott a DS vadiúj kompakt SUV-ja. A Citroën almárkájának első európai piacra szánt szabadidő-autóját a téli teszt során kapták le. Az új modellt Audi Q5, BMW X4 konkurensnek szánják a franciák. A sort követve több mint valószínű, hogy DS 7 néven érkezik majd, hiszen DS 3, DS 4 és DS 5 már van itthon, a DS 6 jelölést pedig egy kínai piacra gyártott kompakt crossover viseli. Így már egyre biztosabb, hogy már márciusban nagyközönség előtt debütálhat a DS SUV Genfben.
[BANNER type="1"]
A képet a Citronfeng osztotta meg, és jól látszik, hogy a prémium-Citroënek első európai SUV-ja a márka dizájnvonalához igazodik. Egy különbséggel: a paletta eddigi kerek projektoros lámpái helyett szögletes vetítőlencsés fényszórókat kaphat, de a LED-es nappali menetfényt már a DS 3-tól örökli. Alapját a PSA EMP2 platformja adja természetesen, és az első plug-in hibrid hajtással is kínált DS modell lesz. Szintén elsőként hordhatja motorházteteje alatt az új 1,5 literes, 130 lovas dízelt. A benzinesek között pedig érkezhet egy, a Peugeot 3008 GT-hez hasonló, de akár 240 lóerős csúcsmodell.
Lebukott az európai DS SUV
Szögletesebb fényszórókkal, de a szokásos menetfény-formával érkezik Genfbe a DS első európának szánt SUV-ja. Valakinek sikerült lekapnia.




