kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapLegendás roadstereket idéz az MG pekingi crossovere

Legendás roadstereket idéz az MG pekingi crossovere

Gyártója szerint a híres MGA és MGB GT roadsterek vonásai is felfedezhetők a cég fennállásának ötvenedik évfordulójára épített Iconon.




Az egykori brit márka jelvénye kicsit furán hat a cég fennállásának ötvenedik évfordulójára épített MG Icon tanulmányautón, hiszen SUV még sosem viselte a főképp roadstereiről és kis sportkocsijairól ismert patinás márkajelzést. Sok adatot egyelőre nem hoztak nyilvánosságra a leginkább a Nissan Juke-ra emlékeztető négyülésesről, de az Autocar értesülései szerint ugyanarra a padlólemezre épül, mint az MG 5, hajtását pedig 1,5 literes benzines turbómotorra bízták.

[BANNER type="1"]


A 135 lóerős egység a kínai SAIC fejlesztése, legnagyobb nyomatéka pedig kereken 200 Nm. Négy különálló kagylóülést helyeztek el az utastérben, melyek közül a hátsók teljesen a padlóba csukhatók, elhagyták a B-oszlopokat, a hátsó ajtók pedig az elsőkkel ellentétes irányban nyílnak.



Az AS21 kódnéven fejlesztett Icon sorsa még nem dőlt el, az MG állítólag hasonló jellegű autót szeretne piacra dobni 2014-ben Kínában, így elképzelhető, hogy találkozunk még a fura crossoverrel.

Gergely
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek