hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapLeginkább a budapestiek váltak meg autójuktól a válság óta

Leginkább a budapestiek váltak meg autójuktól a válság óta

A fővárosiak és a fiatalabbak egyre kevésbé vásárolnak, illetve tartanak autót – derül ki a Bosch megbízásából a Medián által készített közvélemény-kutatásból.




A Robert Bosch Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2008, azaz a gazdasági és pénzügyi válság kezdete óta kétévente országos reprezentatív kutatás keretében méri fel a magyar autóhasználati szokásokat. A minta életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szempontjából reprezentatív a 18 éven felüli magyar lakosságra nézve. Az eddigi kutatások eredményeinek összehasonlítása néhány érdekes és meglepő adattal nyújt képet a magyar lakosság autóhasználati szokásainak tendenciáiról.
[BANNER type="1"]
2008 óta 42-ről 44 százalékra nőtt hazánkban az autóval rendelkező háztartások aránya

Az első, 2008-as kutatás eredményei szerint Magyarországon a háztartások 42 százaléka rendelkezett személyautóval, ebből 5 százalék egynél több autóval. Ez az arány 2010-ben elérte a 45 százalékot, amiből egynél több járművel továbbra is a háztartások 5 százaléka rendelkezett. A 2012-ben és 2014-ben továbbra is 40 százalék rendelkezett háztartásonként egy autóval, azonban fogyni kezdett a több járművet használók aránya: 2012-ben 4, míg 2014-ben már csak 2 százalék több járművel rendelkező háztartás volt Magyarországon.


2008 óta a legkevesebb autó tehát két évvel ezelőtt, 2014-ben volt, ekkor a háztartások összesen 42 százaléka rendelkezett saját járművel. Idén ez az arány ugyan 44 százalék, ezen belül azonban 1 százalékkal csökkent az egy autóval rendelkezők (39 százalék), míg 3 százalékkal nőtt a több autóval rendelkezők (5 százalék) aránya.



10 százalékkal nőtt a 60 év feletti autótulajdonosok aránya 2008 óta

Rendkívül érdekes tendenciát mutat az életkor szerinti autóhasználati megoszlás: a statisztika azt mutatja, hogy Magyarországon 2008 óta kisebb ingadozásokkal a 30 és 49 év közöttiek közül kevesebben, a 60 év felettiek közül viszont többen rendelkeznek autóval. A 2008-as kiinduló kutatás eredményei szerint a 30 és 39 év közöttiek 53, 2010-ben 57, 2012-ben 59, 2014-ben 54, idén pedig csak 51 százaléka vallotta magát járműtulajdonosnak. Ugyanez az arány a 40 és 49 év közöttiek körében összességében szintén csökkenő tendenciát mutat: 2008-ban 58 százalék, 2010-ben 60 százalék, 2012-ban 55 százalék, 2014-ben 51 százaléka, idén pedig 54 százalék. Az 50 és 59 éves kor közöttiek körében azonban a tendencia már megfordul: közülük 2008-ban 47 százalék, idén pedig 48 százalék rendelkezett autóval. Az igazán meglepő és egyértelmű változás mindenképpen a 60 év felettiek között tapasztalható: 2008-ban 20 százalékuk, 2010-ben 22 százalékuk, 2012-ben 23 százalékuk, 2014-ben már 29 százalékuk, idén pedig már 30 százalékuk rendelkezett autóval.


2010-hez képest 9 százalékkal csökkent a fővárosi autótulajdonosok aránya

A Bosch 2008 óta elvégzett hazai autóhasználati kutatásainak összehasonlítása a lakóhely szerinti megoszlás terén is szolgál meglepetéssel. Miközben a vidéki városokban és a községekben élők körében a járműtulajdonosok aránya enyhe emelkedést mutat (vidéki városokban élők között 2008-ban 41 százalék, 2016-ban 46 százalék, községekben élők között 2008-ban 43 százalék, 2016-ban 46 százalék rendelkezett autóval), addig Budapesten nagyon határozottan az autótulajdonosok számának csökkenése figyelhető meg. 2008-ban a fővárosiak 42 százaléka, 2010-ben és 2012-ben 44 százaléka, 2014-ben már csak 40 százaléka, idén pedig mindössze 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendelkezik saját személygépjárművel. A változásnak több oka is lehet, akár az is, hogy a fővárosban könnyebb autóval létezni, mint vidéken, így ott kisebb fájdalom az olcsóbb, de kevésbé kényelmes tömegközlekedést választani.



2008 óta 3,2 évvel nőtt a hazai autópark átlagéletkora

Statisztikai értelemben kiugróan érzékelhető a hazai autópark átlagéletkorának növekedése: míg 2008-ban 10 év volt a hazai autóállomány átlagéletkora, 2016-ra már 13,2 évre „öregedett” a közvélemény-kutatás szerint, a KSH adatai szerint azonban már 13,7 évnél jár a hazai autópark. 2008-ban a megkérdezettek 8 százaléka új, azaz 0 és 2 éves kor közötti, 22 százalékuk 3 és 5 éves kor közötti autóval rendelkezett. 2016-ban 0 és 2 év közötti kocsit hazánkban a lakosság 2 százaléka, 3 és 5 éves kor közöttit pedig csupán 9 százaléka használ. Kis mértékben növekedett 2008 óta a 6 és 10 éves kor közötti autók aránya (2008: 30 százalék, 2016: 33 százalék), míg igen nagy mértékben nőtt az idősödő, 11 és 20 év közötti járműállomány: 2008-ban a megkérdezettek 34, idén csaknem fele (49 százalék) jár korosodó autóval. Az igazán öreg, 20 év feletti autóval rendelkezők aránya keveset változott, 2008-ban 6, idén 7 százalék.



2016-ra érzékelhető mértékben nőtt Magyarországon a dízelautók aránya

A Bosch idei kutatása igazi meglepetést is tartogatott. 2008 és 2014 között alig változott a benzin, a dízel és az egyéb (gáz, elektromos stb.) meghajtású autók aránya: a hazai autósok 85-86 százalék körüli aránya benzines, 13-14 százalékuk dízel, 1 százalékuk pedig egyéb meghajtású járművel rendelkezett. 2016-ra ezek az arányok a dízelmeghajtás felé mozdultak: a megkérdezettek 82 százaléka benzines, 18 százaléka pedig dízelautót használ. A Bosch hazai autóhasználati kutatásának 2008-as kezdete óta idén első alkalommal a gáz és elektromos, azaz egyéb járművekkel rendelkezők aránya statisztikailag nem volt kimutatható. Utóbbi oka lehet, hogy bár a hibrid és elektromos autók száma növekszik, a gázüzeműeké csökkent.


2008-hoz képest a diplomások között 4 százalékkal kevesebb, a legfeljebb 8 általános iskolai végzettségűek között 3 százalékkal több autótulajdonos

Az iskolai végzettség szerinti megoszlás 2008-as és idei eredményeinek összehasonlítása valószínűleg az előzőekhez hasonlóan érdekes tendenciákra utal: kis mértékben, de statisztikailag értékelhetően a legmagasabb iskolai végzettséggel fordítottan nő az autótulajdonosok aránya. 2008-ban a 8 általános iskolai végzettségűek 15, idén 18 százaléka, a legfeljebb szakmunkásképzőt végzetteknek 2008-ban 45, idén 42 százaléka, a legfeljebb érettségizetteknek 2008-ban 54, idén pedig 53 százaléka rendelkezik autóval. Az autótulajdonosok arányának visszaesése a diplomások között a leghatározottabb: míg 2008-ban 66, addig idén már csak 62 százalék ez az arány. Ez persze nem jelenti azt, hogy ők nem vezetnek autót, ám esetükben jelentősen nagyobb arányú a céges vagy akár a megosztott autó használata, hosszabb távra pedig többen utazhatnak autó helyett repülővel.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek