hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapLehet, hogy mégsem lenne akkora üzlet az új Mini roadster

Lehet, hogy mégsem lenne akkora üzlet az új Mini roadster

A sima roadster megbukott, már nem is gyártják, csinos és olaszos utódja sorsa viszont még mindig kérdéses.




A tavalyi Concorso d’Eleganza Villa d’Este autó szépségversenyre készítette el a Mini a Superleggera Vision tanulmányt. Az olasz Carrozzeria Touring műhellyel közös munka a Comói-tó partján is megállta a helyét, és hogy kicsit had szóljak ki, nekem a gatyám leesett tőle, úgy tetszett. Nem úgy a korábbi generációban kínált Mini roadstertől és kupétól, amik azóta ki is kerültek a kínálatból, a vevőknek sem jöttek be. A négyüléses kabrió viszont igen, abból jön is az új generáció.[BANNER type="1"]





Az igazi nagy durranás viszont egy teljes értékű, nyitott sportkocsi változat lenne, amit a Superleggera tanulmány alapján készítenének el. Szorítsunk érte, hogy létrejöhessen, ugyanis hiába tetszett mindenkinek, nem biztos, hogy megvalósulhat. A gyár szerint ugyanis nem biztos, hogy megérné kifejleszteni, mert az ára legalább 10 millió forint lenne, és ennyiért nem biztos, hogy versenyképes lehetne. A Mini márkának jót tenne egy ilyen modell, így ha a pénzügyesek is rábólintanak, lehet, hogy egy reális vesztesség mellett bevállalják.

Balázs
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek