Levegőből bírságoltak a rendőrök Kaposváron és Nógrádban is

    0
    1
    Hatalmas lépés volt a rendőrség részéről a jelöletlen autós ellenőrzések bevezetése, de talán még nagyobb a drónok bevetése, hiszen az biztonságos távolságból és helyzetből készít kiváló minőségű videófelvételeket az észlelt forgalmi helyzetekről, szabályszegésekről. E héten több példát is közzétett a rendőrség arról, hogy miket látnak a „pilóta nélküli gépmadarak által. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2022. augusztus 17-én Kaposvár illetékességi területének forgalmát ellenőrizték drónnal és járőrautókkal. Az akció célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból kiszűrése volt. A rendőröknek többek között az elsőbbségadási szabályok megsértése, tilos jelzésen áthaladás, előzési tilalom, illetve záróvonal figyelmen kívül hagyása, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt kellett intézkedniük. [BANNER type="1"] Mint írják, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Arra kérik a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek! Miért? Hogy mindenki hazaérjen! [BANNER type="2"] A somogyi rendőrökkel részint átfedésben, augusztus 16-án és 17-én a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai is drónnal figyelték a tilos jelzésen, azaz a piros lámpán áthajtókat. Az autóvezetőkre nézve jó eredmény, hogy mindössze két sofőr számára kellett csak bírságot kiosztaniuk. Az ellenőrzést bemutató videó itt sem maradt el. A tanulság egyértelmű, egyre több helyen kell arra számítani, hogy a „nagy testvér mindent lát, a szabályokat persze nem csak ezért, hanem a biztonság érdekében is erősen ajánlott betartani. [BANNER type="3"] Forrás: police.hu
    Előző cikkEzt mutassátok meg a többi prémiumgyártónak: Lexus NX 350h teszt
    Következő cikkA tuningcégek jövője, amit a Brabus csinált az EQS-sel?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.