hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapLoeb és a Citroën nyerte az Argentin ralit

Loeb és a Citroën nyerte az Argentin ralit

Talán utolsó murvás raliján indult és nyert Loeb, Argentínában szokás szerint, már nyolcadszor. Ogier is örülhet.




Talán utolsó murvás versenyén indult minden idők messze legeredményesebb pilótája, a – zsinórban – kilencszeres világbajnok Loeb (hűséges navigátorával, Elenával), s hogyan másképp búcsúzhatott volna, mint győzelemmel. Az is elképesztő, hogy Argentínában nyolcadik alkalommal diadalmaskodott. Az meg jellemző, hogy ötből három futamon rajtolva is simán második a ponttáblán, s nagy-nagy kár, hogy a WRC-ben idén (?) már csupán az októberi és aszfaltos Francia ralin, hazai közönség előtt teszi tiszteletét.

[BANNER type="1"]
A 39 éves Loeb 78. raliját nyerte, s a záró, becslések szerint 80 ezres nézősereget vonzó El Condor szelektív céljában úgy nyilatkozott, hogy a hosszú kihagyás után nem volt könnyű visszarázódnia, de aztán tökéletes versenyt futhatott egy tökéletes autóval. Sikeréhez kellett persze az is, hogy a nagy rivális és az első napot követően még vezető Ogier péntek reggel hibázzon és vagy 40 mp-et eldobjon, persze a VW-es trónkövetelő hibája mit sem von le a citroënes király diadalának értékéből.



Ogier a hajrában már nem is forszírozta a visszatámadást, számára ugyancsak tökéletes volt ez az eredmény. Összetettben tetemes előnnyel vezet, más most borítékolható, hogy ő lesz a Loeb-éra utáni új világbajnok. A bónuszpontos Power Stage-en különben Latvala volt a leggyorsabb a másik gyári Volkswagennel, míg az ezen a szakaszon harmadik Hirvonennek (Citroën) be kellett érnie egy szerény hatodik helyezéssel (az M-Sportos Fordok volánjait tekergető Novikov és Neuville mögött). Folytatás május végén-június elején az Akropoliszon, ugye Loeb nélkül.




A 33. Argentin rali végeredménye (14 szakasz, 407,64 km, élcsoport)


  1. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroën DS3 WRC) 4:35:56.7 ó (88,6 km/ó)
  2. Ogier, Ingrassia (francia, Volkswagen Polo R WRC) + 55.0 mp
  3. Latvala, Anttila (finn, Volkswagen Polo R WRC) + 2:00.8 p




Az egyéni vb állása (élcsoport)


  1. Ogier 122 pont
  2. Loeb 68
  3. Hirvonen, Lehtinen (finn, Citroën DS3 WRC) 57




A konstruktőri vb állása (élcsoport)


  1. VW Motorsport 154 pont
  2. Citroën WRT 140
  3. M-Sport WRT 73




István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek