A lopott Volkswagen, amelynek a platóján a lopott eszközöket találták a rendőrök az autópálya szélén (Fotó: Police.hu)
2021. október 18-án este történt, hogy egy véméndi férfi a kulcsával együtt ellopott egy platós Volkswagen Transportert a nyílt utcán. Az elkötött járművel egy szekszárdi telephelyre ment, ahonnan több százezer forint értékben lopott szerszámokat, valamint két laptopot. A Transporterrel ezt követően Pécs felé indult az M6-os, majd az M60-as autópályán,
de azzal nem számolt, hogy az autó üzemanyaggal megy, gázolajat ugyanis elfelejtett lopni hozzá.
Szerencsére még az autópályán, a kozármislenyi lehajtótól nem messze állt meg alatta a lopott Volkswagen, így gyorsan a nyomára bukkantak a rendőrök.Az igazoltatás során kiderült, hogy a férfi jogosítványát korábban már bevonták ittas vezetés miatt, így talán nem is annyira meglepő, hogy a helyszínen megfújt szondája is pozitív lett. A férfit előállították a Mohácsi Rendőrkapitányságra, ahol mindent beismert a kihallgatása során.
A férfi még azt is elmondta, hogy honnan lopta a platón talált tárgyakat, így a nyomozók a lefoglalt eszközöket már másnap vissza is adták a tulajdonosaiknak.
A véméndi tolvajt a lopás miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Mindemellett az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárás indult ellene, ráadásul előtte alkoholt is fogyasztott, ami miatt büntetőeljárásra is számíthat.A lopott szerszámok visszaszolgáltatása: a jogos tulajnak mégsem kell új eszközöket vennie, visszakapta, ami hiányzott a leltárból (Fotó: Police.hu)





