hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapM verzióval is próbakörön a következő BMW X5

M verzióval is próbakörön a következő BMW X5

Hamarosan harmadik generációjába lép a BMW X5, kémfotók szerint már M verziója is próbaköreit futja.



Az először 1999-ben hozott, második generációjával 2006 végén megjelent BMW X5 hamarosan, egészen pontosan a jövő év folyamán, leginkább végén harmadik generációjába lép. Piacra állítólag csak 2014-ben várhatjuk a teljesen új padlólemezre épülő – nyilván a mostaninál könnyebb, ezáltal egyben takarékosabb és kellemesebb vezethetőségű – új szabadidő-autót. Csúcsverzióját az X5 M aszfaltdöngölőt pedig egy évvel későbbre tehetjük. Mindkét modellből létezik már gyári tesztpéldány, az X5 alapját már az előző télen is próbálta a BMW, az M csúcsverziót pedig mostanság kapta lencsevégre a carscoop.blogspot.com lesifotósa. [BANNER type="1"]


Az erőteljesen elmaszkolt monstrum M-ként óriási felnin, alacsony profilú abroncsokon gördül, fékjei természetesen vaskosak, kipufogó-végből összesen négyet (oldalanként kettőt) kap, motorja pedig állítólag az M5, M6 modellekével egyezően 4,4 literes, dupla turbós lesz, legalább 560 lóerős teljesítménnyel. A hajtáslánc természetesen állandó összkerékhajtást fog alkalmazni, váltóként egyrészt 8 fokozatú ZF egység vagy az M5-ből ismert 7 fokozatú, dupla kuplungos is elképzelhető, ahogyan az is, hogy utóbbiakból a kedves megrendelő választhasson. Mindez azonban egyelőre találgatás, a gyáriak jól láthatóan most próbálgatják az új autópálya-császárt, mely a tervek szerint leghamarabb két év múlva villoghat a belső sávban.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek