Magyar siker Portugáliában: Michelisz 3. lett a második futamon

    0
    5

    „A pályáról tudni kell, hogy szinte lehetetlen előzni rajta. Ha az elöl haladó pilóta nem hibázik, akkor egy 1–1,5 másodperccel lassabb autóval is vissza lehet verni a támadásokat – elemezte a Vila Real-i lehetőségeket Michelisz Norbert blogjában a futamok előtt. Miután az időmérőn a harmadik helyet szerezte meg, a fordított rajtrácsos nyitó futamon a nyolcadik pozícióban állt fel a rajtrácsra, de pontosan az iménti gondolatból kiindulva nehéz helyzetben várta a rajtot. Norbi jól kapta el a piros lámpák kialvását, úgy tűnt, hogy meg is tudja előzni csapattársát, Rob Huff-fot, ám a korábbi világbajnok meg tudta védeni a hetedik helyét. A negyedik körre egyértelművé vált, hogy a hatodik Thed Björknél jelentősen gyorsabb a Huff, Michelisz, Muller hármas, így szorosan egymás mögött haladtak. Elméletek csatája is volt ez, hiszen a futam előtt Huff állította, hogy igenis lehet előzni Vila Realban, miközben Muller Norbihoz hasonlóan azon a véleményen volt, hogy ez szinte lehetetlen.
    Sokáig úgy tűnt, hogy Norbi és Muller jóslata igazolódik be, hiszen az utolsó előtti körig az első tízben mindössze két előzés történt, ám mindkettő a rajtnál: López Björköt, Chilton Catsburgöt rajtolta le. Ezután azonban a pontszerző helyeken ugyanabban a sorrendben vonatoztak végig a pilóták egészen a 12. körig, amikor Huff bizonyította igazát: megelőzte Björköt. Az élen Tom Coronel futott be, követte Chilton, Catsburg, Bennani, López, Huff és Björk, valamint Michelisz, aki a nyolcadik helyért négy pontot markolt fel.
    WTCC − Villa Real, Portugália, az 1. futam végeredménye:
    1. Tom Coronel, Chevrolet
    2. Tom Chilton, Citroën
    3. Nicky Catsburg, Lada
    4. Mehdi Bennani, Citroën
    5. José María López, Citroën
    6. Rob Huff, Honda
    7. Thed Björk, Volvo
    8. Michelisz Norbert, Honda
    9. Yvan Muller, Citroën
    10. Tiago Monteiro, Honda


    A második, azaz fő futamon már jobban szerepelt, harmadikként ért be az ott harmadik helyről induló Michelisz, de az első is hondás lett, Monteiro ugyanis szintén őrizte kezdeti pozícióját: rajt-cél győzelmet aratott.
    Itt Huff támadta már a rajtnál Micheliszt, ám ő a helyén tudott maradni, a második körre Michelisznek már 1,7 másodperces előnye lett a harmadik helyen Huff-fal szemben, de aztán Muller mögött nem tudott tovább gyorsulni, így az ötödik körre az angol visszazárkózott rá, sőt nyomás alá helyezte Norbit. A Muller, Michelisz, Huff hármas között hasonló vonatozás alakult ki, mint a nyitó futamon a Björk, Huff, Michelisz trió között volt. [BANNER type="1"] A táv felére a hármas négyessé duzzadt, ugyanis utolérték az élen autózó, de az autójára panaszkodó Tiago Monteirót is. Az utolsó előtti körben aztán Huff ugyanott és ugyanúgy próbálta meglepni Norbit, ahogyan a nyitó futamon megelőzte Björköt, ám Norbi jól védekezett. Az első futamhoz hasonlóan Michelisz Norbert újra megőrizte rajtpozícióját, ami ezúttal dobogót ért.
    WTCC − Villa Real, Portugália, a 2. futam végeredménye:
    1. Tiago Monteiro, Honda
    2. Yvan Muller, Citroën
    3. Michelisz Norbert, Honda
    4. Rob Huff, Honda
    5. José María López, Citroën
    6. Thed Björk, Volvo
    7. Nicky Catsburg, Lada
    8. Mehdi Bennani, Citroën
    9. Hugo Valente, Lada
    10. Tom Chilton, Citroën


    A fő futamon szerzett 15 ponttal Michelisz Norbert összesen 22 pontot gyűjtött Vila Realban. A három Honda a hétvége után a következő pontszámokkal áll a bajnokságban: Monteiro 143 pont, Michelisz 127, Huff 125.
    Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)
    1. López (argentin, Citroën C-Elysée) 244 pont
    2. Monteiro (portugál, Honda Civic) 143
    3. Catsburg (holland, Lada Vesta) 139
    4. Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée) 134
    5. Muller (francia, Citroën C-Elysée) 133
    6. Michelisz (magyar, Honda Civic) 127


    Forrás: Michelisz.hu
    Előző cikkBekeményít a Ford Mondeo is
    Következő cikkNem csak jó, kellően divatos is – Lexus RX teszt
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.