Magyar tesztsofőröket keres a Ford

    0
    1
    A Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. jóvoltából két napra bárkiből tesztpilóta lehet: legyen akár Ford-barát, akár másik márka rajongója, jövő szerdán és csütörtökön 4 szerencsés jelentkező az eseményre meghívott hivatásos újságírókkal közösen tesztelheti a már általunk is próbált Focus kombit, és valamennyi, az új Focushoz elérhető technológiát.
    Miként azt Varga Zsombor, a Ford hazai PR- és kommunikációs igazgatója elmondta, nem kizárólag Ford-kedvelők jelentkezését várják, sőt, örömmel fogadják és kifejezetten bátorítják más márkák rajongóinak érdeklődését is.

    Az új Focus minden idők egyik legjobban sikerült, s egyben az elkövetkező évek egyik legfontosabb Ford modellje, amely a jövőben várhatóan a vállalat világszintű értékesítésének közel egyötödét, míg a magyarországi értékesítések nagyságrendileg 40 százalékát teszi majd ki. Az autóban elérhető vadonatúj, rendkívüli üzemanyaghatékonyságuk ellenére megnövekedett teljesítményű motorok, valamint a kényelmi és aktív biztonsági rendszerek a kategóriában egyedülállóan széles tárháza (elég az aktív parkolóasszisztenst, az adaptív sebességtartó automatikát, a sávtartó asszisztenst és sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, az alacsony sebességű biztonsági rendszert, a táblafelismerő rendszert, a vezetőfigyelmeztető rendszert, az aktívan záródó hűtőrácsokat, az automatikus távfényszórókat, a nyomatékvektor szabályozást, avagy a holttérfigyelő rendszert megemlíteni) révén az új Focus képes is megfelelni ezeknek a kihívásoknak. Mindezt alátámasztják a nemzetközi és hazai sajtóban ezidáig megjelent pozitív hangvételű megnyilatkozások is, ám ezúttal szeretnénk egy különleges lehetőséget kínálni azoknak is, akik ezidáig még csak magazinok hasábjain, avagy látványos TV hirdetésekben találkozhattak az autóval, és az említett technológiákkal. Legyen akár az új Focus iránti érdeklődő potenciális vásárló, vagy épp egy versenytársunk megrögzött híve, akár az előző generációs Focus nagy kedvelője, vagy a márkát egyáltalán nem ismerő, ám kíváncsi jelentkező, mindenki érdeklődését örömmel várjuk, négy szerencsésnek pedig lehetőséget is tudunk biztosítani a sajtóeseményen való részvételre, akik reményeink szerint élményeikről, tapasztalataikról beszámolnak majd barátaiknak, ismerőseiknek is. Azoknak sem kell ugyanakkor elkeseredniük, akik ezúttal nem tudnak részt venni az eseményen, hiszen magyarországi Ford márkakereskedéseink bármelyikében jelentkezhetnek egy tesztútra, és kipróbálhatják legújabb modellünket. Véleményem szerint érdemes ” – buzdít jelentkezésre a szakember. [BANNER type="1"] A Focus egyébiránt az elmúlt két évben a legnépszerűbb új autónak bizonyult Magyarországon, míg az idei évben eddig a – Skoda Octavia után – második legnagyobb darabszámban értékesített személyautó. A Ford reményei szerint az új modellnek köszönhetően a Focus megőrzi és tovább növeli népszerűségét idehaza és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Saját teszt-tapasztalataink korábbi cikkünkben olvashatók, akit tömören érdekel, nézze meg videónkat!

    Varga Zsombor kacsintva nyilatkozta: a nem mindennapi tesztvezetési lehetőség részleteiről a Ford Magyarország Facebook oldalán olvasható tájékoztatás. A PR-szakembert ismerve meg kell jegyezzük, nem csak a Focus miatt, a várhatóan felejthetetlen év végi mulatás miatt is érdemes indulni a teszthelyekért, pláne, hogy az élményekből még írniuk sem kell a nyerteseknek.
    Előző cikkD-X Concept: 0,66 literes vagány turbós Daihatsu
    Következő cikkJapánban is rájöttek, hogy létezik a Nissan Leaf
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.