hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMár a Dacia Logan sem üvöltően olcsó autó

Már a Dacia Logan sem üvöltően olcsó autó




Pontosan 8 évvel ezelőtt, 2004 szeptemberében debütált a Renault által újjáélesztett Dacia első újkori modellje, a Logan, melyet eredetileg 5000 eurós modellnek terveztek, de valójában sosem lett az. Sikere azonban megkérdőjelezhetetlen, a Logan Dacia emblémával 1,1, Renault-ként 1 millió példányban kelt el világszerte. Váratlanul nagy siker lett Nyugat-Európában, nálunk azonban sajnos kevesen fogadták el.



A márka renoméja tekintetében és minőség terén is komoly előrelépést jelentett a 2010-ben érkezett Duster szabadidő-autó, s az idén piacra dobott Lodgy is. Mindkettő jellemzője, hogy debütálásukkor csak hosszú várólistára iratkozhattak fel a vásárlók. A Dacia ezen modellekkel is megmaradt egyszerű, a józan autóvásárlóknak szóló modellnek, de már nem annyira üvöltően olcsó hatású, mint az első Logan vagy az abból alakított Sandero. Utóbbiak idén kifutnak, s jönnek utódaik, melyekről részletes gyári anyagot csak jövő héten várhatunk, ám jó néhány fotó már most elkezdte körbejárni az internetet, állítólag a francia L’Automobile lap indította útjára a „kiszivárgott képeket. [BANNER type="1"]



Igényesebb, a Lodgy vonalait folytató karosszériákat láthatunk, szintén az egyterű Daciából ismerős, akár érintőképernyős navigációs műszerfalat köszönthetünk a négyajtós Loganban és az ötajtós Sanderóban. Kombi állítólag nem lesz, az imádni való, hétülésesként is kiváló Logan MCV helyét a Lodgy és a Dokker kisegyterű veszi át a kínálatban.


A legújabb Daciák motorpalettája még csak tippelhető: 1,2 (75 LE), 1,6 MPI (85 LE) szívó és 1.2 TCE (115 LE) turbós benzines, valamint az 1.5 dCi turbódízel 75 és 90 lóerős variánsa esélyes. A váltók minden bizonnyal 5 fokozatú kézik lesznek, de állítólag végre megszülethet az első automataváltós Dacia is. Várjuk, s amint új információk látnak napvilágot, azonnal igyekszünk azokat közzétenni!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem kell mindig mérnöki ésszel gondolkozni ahhoz , hogy a mai ” költségcsökkentéses ” tendenciák alapján kimondjuk őszintén , ezek a környezet barát , kicsi , turbós motorok gyorsan eldobhatók lesznek, úgy 8-10 év vagy kettöszázezer futott km után . Nem lesz felújítás , mert nem éri meg . Vegye mindenki az újat , vagy járjon biciklivel .

  2. Nem vagyok mérnők így nem tudok kongruens választ adni a kérdésedre! De ha abból indulunk ki hogy a dízeleknél bevált a leméretezés, akkor beválhat itt is. Régen egy oktavia méretű autó esetében 2.5 szívó dízel volt az átlag, most pedig…

  3. Igazad lehet, de kíváncsi lennék, hogy egy nagyobb méretű, súlyú (1300, 1500 kg) autóban meddig fog tartani egy kisköbcentis turbómotor. Pl Skoda Octávia 1.2-es motorral. Vagy most jön rAPID SZINTÉN 1.2 turbós meg turbó nélküli motorokkal. Nekem nincs ilyen tapasztalatom, de mondja már meg valaki, egy Octávia 1.2-ese elgurul-e 300 000 ezret bontás nélkül?

  4. A magad módján igazad van, viszont a szívó motorok hosszú távon nem tudják hozni az emissziós normákat -amiknek muszály megfelelni- . Ezen olcsó autókban a dízelmotorok is mind turbósak, nem pedig régi szívók. Vajon miért? Ugyanez a trend valósul majd meg a Daciánál is, lásd a tökéletes példát ami a Skoda (Volkswagen olcsó-márkája). Ha pedig még olcsóbb autót akarsz venni, arra a csóró piacokra ott lesz a Lada a régi „levetett” technikával.

  5. A fejlődő országokban és a csóró piacokon -magyar is- valószínűleg még igen maradnak a szívók egy ideig, amíg fel nem futtatják a turbómotorok gyártását. Később viszont itt is teljesen kifognak kopni a szívók a kínálatból.

  6. Mi a frásznak kell egy viszonylag olcsó autóba benzines turbó motor. Köztudott, hogy a turbó az egyik legérzékenyebb alkatrész. Aki ilyen autót vesz nem akar még arra is költeni. Az 1.4-es szívó benzines tökéletes lenne mindegyikbe.

  7. A motorválasztékot illetően valahol úgy olvastam hogy a szívóbenzineseket véglegesen száműzik! Helyettük ezek lesznek:
    Tce 90
    Tce100
    Tce115
    A dízel front vváltozatlan marad, tehát dci 75, dci 90, és dci 110 .
    Bár valószínűleg csak az első és az utolsó jön majd, mivel a Tce 100-ast a Tce 90-es váltja le, tehát az már egy szintén kifutó motor. Az új blokkok gyártási költségeit pedig csak úgy tudják alacsonyan tartani hogyha felfutattják a termelést, tehát a dci mintájára a konszern összes márkája megfogja kapni az újgenerációs Tce blokkokat!!!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular