Nem a frissített, nálunk még meg sem jelent, hanem már a negyedik generációs Focus távoli rokonaként, teljesen önálló modellként hozza majd ki a Ford a Toyota Prius ellenfelének szánt, mostani hibridjeinél takarékosabb modelljét
Tegnapi hír, hogy a Hyundai a Toyota Prius ellenfelén dolgozik, most pedig azt árulta el a Ford egyik illetékese a Reutersnek, hogy 2018-ban ők is bemutatják a természetesen már szintén fejlesztés alatt álló Prius-konkurensüket. Ez lesz a Ford első olyan modellje, amely kizárólag hibridként lép majd színre – a Toyota 1997-ben hozta ki így a Priust, ami mára a világ legnagyobb számban értékesített, megbízhatóságával és tartósságával is brillírozó, napjainkra több verzióra ágazott modellje, már-már almárkája lett. [BANNER type="1"]
A méretben a Focus és a nálunk Mondeóként ismert, illetve várt (hibridként szintén létező és már próbált) Fusion közé célzott, azok következő generációjának padlólemezcsaládjával érkező hibrid Ford többféle karosszériakivitelben és hajtáslánccal is kapható lesz. A hagyományos benzines-elektromos hibrid mellett nagyobb akkumulátoros – és nyilván drágább – plug-in verzió is készül majd belőle. Az Egyesült Államokban állítólag (és természetesen 2019-es modellként jelölve) már 2018-ban, nálunk pedig… Ha abból indulunk ki, hogy az USA-ban már 2012 óta kapható az aktuális Fusion, hozzánk pedig csak idén jön Mondeóként, örülünk, ha 2020-tól megvehetjük majd a Ford Prius-vetélytársát.




























Na Priuséknál tele a gatya, jönnek a „konkurensek”……..