kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMár a hazai autóipar is érzi a csiphiányt

Már a hazai autóipar is érzi a csiphiányt

A globális csiphiány a magyarországi autógyártóknál is termelésingadozást okozott, az alkatrészek beérkezésének kiszámíthatatlansága tarthatatlanná tette a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét.


Hónapok óta központi téma az autóiparban a csiphiány. Nem nehéz belátni, ez a hazai gyártókat sem kerülhette el, igaz, jellemzően azt mondják: ők még uralják a helyzetet. Az MTI-nek nyilatkozó cégek arról számoltak be, hogy a piac elemzésével és rugalmas termelésszervezéssel próbálnak úrrá lenni a helyzeten, törekszenek a dolgozói állomány megtartására, ugyanakkor arra számítanak, hogy a félvezető-ellátás problémája még hónapokig sújtani fogja az autóipart.
[BANNER type="1"]

A Magyar Suzukinál 2021-ben a globális félvezető hiány miatt körülbelül egy havi termelési darabszám esett ki, jelenleg egy műszakban folyik a termelés – tájékoztatta Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető az MTI-t. Kifejtette: habár a vevői igények továbbra is magasak a modelljeik iránt, értékesítési terveiket mégis kénytelenek folyamatosan felülvizsgálni, és a legyártható darabszámokhoz igazítani. Kiemelte: a hazai piacon még nem növekedett számottevően a várakozási idő, köszönhetően annak, hogy észlelve a várható nehézségeket az év első felében nagyobb készletekkel dolgoztak. Egyes ritkább felszereltségek esetében fordulhat elő kisebb csúszás, ugyanakkor az elkövetkező hónapokban – a magas vevői igények és az alacsony készletszintek miatt – a várakozási idő növekedésére kell számítani. A nemzetközi chiphiány okozta kiesés miatt az eredetileg tervezett 143 000 járműnél kevesebbet fognak készíteni Esztergomban az idén, a csökkenés mértéke az alkatrészhiány utolsó negyedéves alakulásától függ.

A Magyar Suzuki a cég korábbi tájékoztatása szerint 2020-ban 112 475 gépkocsit gyártott. A tavaly eladott 111 044 esztergomi gyártású Suzuki 87 százalékát exportpiacokon értékesítették. 2019-ben még 185 ezer itt készült autót adtak el. A kommunikációs vezető jelezte, hogy a nemzetközi helyzet következtében növekedtek a gyártási költségek és ezek hatásait kénytelenek részben beépíteni az áraikba. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Suzuki Zrt.-nél a foglalkoztatottak létszáma e helyzetben is állandó, a munkabérek kifizetése folyamatos, a dolgozók havi béres elszámolásban vannak. Bonnár-Csonka Zsuzsanna rámutatott: amint más piaci szereplők, úgy a Magyar Suzuki sem látja pontosan, hogy meddig tarthat még az autóipar működése szempontjából meghatározó csiphiány. A cég elektronikai alkatrész beszállítóival közösen folyamatosan figyeli és elemzi a piaci helyzetet, és azon dolgozik, hogy a gyártás ellátása folyamatos legyen.
[BANNER type="2"]


Az Audi Hungaria működésére szintén jelentős hatást gyakorol, hogy a félvezetők iránti megnövekedett igények az alkatrészszállítások kiesését vagy jelentős késését okozták. A cég az MTI-t arról tájékoztatta, hogy ennek következtében az elmúlt időszakban több műszakot le kellett mondani a motor- és a járműgyártás területén egyaránt. Jelenleg az Audi Hungaria motor- és járműgyártásában a gyártási program szerint zajlik a termelés – közölték. Ugyanakkor az alkatrészellátási fennakadások következtében átmenetileg az alkatrészellátáshoz kell igazítani a termelést, ennek következtében a jövőben is előfordulhatnak műszaklemondások – jelezték. A konszern mindent megtesz annak érdekében, hogy az alkatrészellátási hiányt a lehető leggyorsabban megoldja, és hatását a lehető legminimálisabbra mérsékelje – hangsúlyozták, hozzátéve: a vállalat rugalmas termelésszervezésének köszönhetően tudja kezelni a félvezetőhiány miatti termelésingadozást, így ennek nincs hatása az Audi Hungaria határozatlan munkaszerződéssel rendelkező törzsállományának foglalkoztatására.
[BANNER type="3"]


A 2021-es év gyártási volumenére nagyban kihat a félvezető-ellátás bizonytalansága – mutattak rá, pontos prognózisra azonban az állandóan változó körülmények miatt nem vállalkoztak. A cég korábbi tájékoztatása szerint tavaly 155 ezer 157 járművet készítettek Győrben, ez 9660 darabbal volt kevesebb, mint az előző évben. Az Audi Hungaria közölte: folyamatosan elemzik a történéseket, és szoros egyeztetésben állnak beszállítóikkal, a logisztikai partnerekkel és a konszern további gyártótelephelyeivel. A cég azzal számol, hogy a félvezető-ellátás helyzete a következő hónapokban is turbulens marad. Az Audi Hungaria tájékoztatása szerint a csiphiány okán az autók megrendelésétől számított átfutási idő bizonyos modelleknél megnövekedhet. Ezzel kapcsolatban a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria adott tájékoztatást. Bujáki Zsolt kommunikációs vezető az MTI-nek elmondta: a csiphiány szétzilálta az értékesítésnél korábban vállalt precíz határidőket. A megrendeléstől az autók átvételéig a korábban, normál üzletmenetben jellemző 8-12 hét akár négy héttel is növekedhetett felszereltségtől függően, de jelenleg, extrém esetben ennél sokkal nagyobb csúszás, modelltől és felszereltségtől függően akár 6-12 hónap is előfordulhat.

A harmadik magyarországi autógyártó, a kecskeméti Mercedes-gyár idén háromszor is kénytelen volt leállítani a termelést a beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. korábbi tájékoztatása szerint januárban, áprilisban és augusztusban is termelési szünetre kényszerültek. Akkori közlésük szerint a gyár a helyzethez a termelés rugalmas módosításával alkalmazkodott, a termelési szünet idejét karbantartási tevékenységekre és az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használták fel. A kecskeméti gyárban 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak, 2019-ben még 190 ezret. A Daimler német autógyártó autói iránti kereslet továbbra is erős volt az idén, a cég második negyedéves gyorsjelentésében jelentős nyereségről számolt be, ám arra figyelmeztetett, hogy a félvezetők hiánya a második félévben már visszaveti az értékesítést és jövőre is éreztetni fogja hatását – igaz, ez alighanem a legtöbb gyártónál elmondható.


Forrás: MTI

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek