kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMár a MOL-vezér szerint sem tartható az üzemanyagárstop

Már a MOL-vezér szerint sem tartható az üzemanyagárstop

Több tényező is nehezíti az ellátást, pláne a hatósági áron, így nem kizárt, hogy augusztusban a megszokottnál kevesebb üzemanyag érkezik egyes hazai töltőállomásokra.


Tavaly november közepe óta van érvényben a 480 forintos hatósági ár a 95-ös normál benzinre és a gázolajra, június 16-án arról döntött a kormány, hogy egészen október 1-ig marad. Ugyanakkor egyre több forrásból hallható, hogy a mesterséges ár egészen egyszerűen nem tartható. Legutóbb Ratatics Róbert, a MOL hazai működésért felelős ügyvezető igazgatója ecsetelte ezt az Index.hu számára adott exkluzív interjúban.
[BANNER type="1"]

A legújabb és alighanem legfőbb indok, hogy most hétvégén indul a MOL Dunai Finomítójának tervezett karbantartása, ahol így szeptemberig biztosan nem indul újra a termelés. A Dunai Finomító kiesését kompenzálja valamelyest, hogy a pozsonyi finomítóban nemrég indult újra a termelés teljes kapacitással, ám a szállítást nehezíti, hogy a Duna alacsony vízállása miatt a hajókat kevéssé lehet megpakolni, s a vasúti szállítás is a megszokottnál nehézkesebb a hőség miatt. Ratatics megjegyezte azt is, hogy a hatósági ár „tovább szűkíti az importlehetőségeket, egész egyszerűen nem éri meg behozni külföldről a terméket”. Konklúziója ezért a következő: „Felül kell vizsgálni az árstop lépését, és meg kell nyitni a kormány stratégiai készleteit a piaci szereplők előtt is.” Mint azt elmondta,

a MOL-töltőállomásokon alkalmazott 50 literes tankolási korlát mellett is lehetnek egyes kutakon átmeneti leürülések.

Hozzátette: mindenkitől azt kérik, hogy csak annyit tankoljon, amennyire szüksége van, mert csak így biztosítható a szükséges mennyiség mindenki számára.



Nem Ratatics az első a MOL-tól, aki megszólalt a hatósági ár ellenében, június elején Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a Mandinernek adott interjújában a következőket nyilatkozta: „a 480 forintos ár a versenyárlogikának mond ellent azzal, hogy kiszorítja az importot, és felborítja a kereslet-kínálati egyensúlyt”. Hernádi akkor hozzátette, a hatósági árazást, ha nem is egy lépésben, fokozatosan ki kellene vezetni. Mint elmondta, az ellátás hazánkban csakis akkor tud jól működni, ha van benne valamennyi import, amit azonban a nyomott ár kiszorít. Hogy a kormány mikor és mit lép, egyelőre nem tudni, azt azonban igen, hogy a június 16-án bevezetett, már csak a magyar rendszámmal és forgalmi engedéllyel elérhető hatósági ár kapcsán kötelezettségszegési eljárás is indult, hiszen az EU szerint az ellentétes lehet az uniós szabályzásokkal.
[BANNER type="2"]


Meddig maradhat a 480 forintos literár?


Ha a jelenlegi szabályzást nézzük, akkor október 1-ig. Ha viszont a szakértők véleményét, akkor az látható, hogy vagy 480-as ár, vagy üzemanyag nem lesz addig a kutakon, így tehát érdemes meghallgatni őket és valóban nem ész nélkül autózni, hanem csak akkor, ha valóban szükség van rá. Azt a „trükköt is ajánlott alkalmazni, hogy lehetőség szerint akkor menjünk, amikor a legkisebb a forgalom, autópályán pedig ne ragaszkodjunk a 130-as tempóhoz se, alatta autózva ugyanis minden autó étvágya érezhetően szerényebb, felette pedig szinte exponenciálisan emelkedik.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek