hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMár biztos: megválik a Top Gear műsorvezetőjétől a BBC

Már biztos: megválik a Top Gear műsorvezetőjétől a BBC




[kepallobal=286053]Clarkson ezúttal búcsúzni kényszerül nézőitől, a BBC menesztette[/kepallobal]
Nem csak a BBC, a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsorának számító Top Gear frontemberétől, Jeremy Clarksontól azért válik meg a BBC, mert nemrég tettleg bántalmazta a program egyik producerét.

Miként azt az MTI írja, a BBC vezérigazgatója, Lord Tony Hall személyesen jelentette be szerda délután, hogy a brit közszolgálati médiatársaság nem újítja meg Clarkson hamarosan lejáró szerződését. Lord Hall hangsúlyozta, hogy maga is rajongója a műsornak, és Jeremy Clarksont „óriási tehetségnek tartja, akinek fontos helye lenne a BBC műsorkínálatában, de „nem bármi áron. Mint mondta, Clarkson „túllépte a határt azzal, hogy fizikai erőszakot alkalmazott egyik munkatársával szemben, akit ráadásul olyan szavakkal is szidalmazott, amelyeket senki nem köteles eltűrni – fogalmazott a BBC vezérigazgatója. Lord Hall egyenes utalást tett arra, hogy a Top Gear – amelynek sugárzását a BBC a két hete kirobbant botrány után felfüggesztette – az idén már nem is kerül képernyőre. Kijelentette: elsődleges fontosságú feladat, hogy a műsor „2016-ban remek formában térhessen vissza. Hozzátette azt is: el kell ismerni, hogy a Top Gear nem lesz ugyanaz, mint eddig. Utóbbit valószínűleg sokan osztják. Ha tehát őszinték kívánunk lenni, a Top Gear nem, csak annak eredeti formája, klasszikus változata szűnik meg Clarkson menesztésével.


A BBC vezérigazgatója szerint Clarksont „óriási köszönet illeti a Top Gear élén végzett „rendkívüli munkájáért. A BBC két hete jelentette be, hogy Clarksont felfüggesztették állásából, miután „összetűzésbe keveredett a Top Gear egyik producerével. A BBC a műsor jelenleg futó sorozatának három utolsó adását is levette programjáról, és több, külföldön tervezett élő bemutatót is törölt.



A botrányt az robbantotta ki, hogy az 54 éves Clarkson – aki 2002 óta vezette a könnyed hangvételű, pergő ritmusú autós műsort – egy elmérgesedett vita végén orrba vágta a Top Gear egyik producerét. A műsorvezető azon dühödött fel, hogy egy hosszú forgatási nap után a stábot nem várta meleg étel a szállodában. Clarkson a 36 éves Oisin Tymon produceren töltötte ki dühét, olyan erővel, hogy Tymon kórházi ellátásra szorult. Az ügy Nagy-Britanniában és világszerte is komoly vihart kavart, mivel a műsort – a BBC saját statisztikái szerint – 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározzák, és hetente 350 millióan nézik.


Clarkson visszahelyezéséért és a műsor folytatásáért petíciót indított az egyik legismertebb brit-ír politikai blogger, a Guido Fawkes írói álnéven publikáló Peter Staines. A támogató aláírások száma alig néhány nap alatt átlépte az egymilliót, ami a hasonló kezdeményezések nagy-britanniai történetében példátlan. Fawkes és hívei a minap – a nagyobb nyomaték kedvéért – egy idegenforgalmi cég által működtetett, de igazi harckocsival vitték az aláírásokat tartalmazó íveket a BBC londoni székházához. Az ügyben a héten megszólalt David Cameron brit miniszterelnök is, aki a BBC-nek kijelentette: 11 éves leánya, Nancy éhségsztrájkot helyezett kilátásba, ha Clarksont nem helyezik vissza a Top Gear műsorvezetői állásába.



Utóbbi és az sem győzte meg az adó vezetését, hogy a Top Gear a BBC egyik legsikeresebb exportcikke: a program globális forgalmazásából a médiatársaságnak évente 300 millió font (130 milliárd forint) bevétele származik. A műsor saját, szintén Top Gear című magazinja ráadásul hetente 1,7 millió példányszámban fogy. Clarkson és két műsorvezető társa, James May és Richard Hammond éppen most készült megkötni a három évre szóló újabb szerződést a BBC-vel. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Clarkson utódja, és azt sem, hogy May és Hammond vállalja-e a folytatást Clarkson nélkül.


Clarkson a Top Gear műsorvezetőjeként évi 1,5 millió font (több mint 600 millió forint) javadalmazást kapott. Clarksonnak korántsem ez volt az első botránya. Tavaly rasszistának minősített kijelentései miatt a BBC „utolsó figyelmeztetésben részesítette. A néhány éve a bal szemére vak, skóciai születésű előző brit miniszterelnököt, Gordon Brownt „félszemű skót idiótának nevezte, és amikor a BBC bocsánatkérésre kötelezte, csak a „skót és a „félszemű jelzők negatív értelmű használatáért volt hajlandó elnézést kérni, az „idióta minősítésért nem.
[BANNER type="1"]
Clarkson tavaly komoly diplomáciai botrányt kavart, amikor a stábbal Argentínában forgattak, és a műsorhoz használt egyik veteránautó, egy 1991-es Porsche a H982 FKL brit rendszámot viselte. Az argentin közönség és a kormány is azonnal provokációt kiáltott, mivel úgy vették, hogy a Top Gear csapata ezzel a rendszámmal a Falkland-szigetekért 1982-ben megvívott, Nagy-Britannia győzelmével végződött véres brit-argentin háborúra akarta emlékeztetni a vendéglátó országot. A stábot fizikai atrocitások érték, és a műsor készítői a kocsikat hátrahagyva menekülni kényszerültek az országból. A BBC a tavaly októberi incidens után még megvédte Clarksont, merő véletlennek minősítve a rendszám feliratát, ezúttal azonban saját magának is komoly kiesést okozva nem kívánt már kiállni a sztár mellett.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha orrba vágta, hár orrba vágta . Miért olyan nagy gond ez ? Egy városszéli kocsmában ez mindennapos dolog, csak ott nem szaladgálnak az óvónénihez hanem visszaütnek, és el van rendezve a vita. Nem arról szól ez az egész, hogy kellett egy kis REKLÁM a műsornak ?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular