Már felfelé kúsznak az autópiac számai

    0
    3
    Jelentősen, 18 százalékkal nőttek az újautó-eladások idén júniusban a tavalyi hatodik havi számokhoz képest, a teljes első félév pedig a tavalyinál 20 százalékkal magasabb, 27 781 példányos személyautó-értékesítést hozott idén. Mint azt megtudtuk Erdélyi Pétertől, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnökétől, ők továbbra is arra számítanak, hogy az év végére a piac növekedése meghaladja majd a 2011-es szintet, és hónapról hónapra pozitív trendet mutatva, végül az év elején prognosztizált, 10-15%-os növekedést fogja hozni.
    Az MGE feltételezése szerint a piac növekedését a januárra áthozott forgalomba helyezések mellett a céges piac élénkülése (amelyet a tartós bérlet áfatartamának visszaigényelhetősége és a már régebben időszerű flottacserék megindulása is motivál), valamint a magánvevők lassú visszatérése generálja, a növekvő volumen ugyanakkor még most sem képes eltartani az összes kereskedést. Számukra egyértelműen a márkaszervizes karbantartások jelenthetik a túlélést, az MGE fel is hívja a figyelmet arra, hogy a gyári képzésben részesülő műhelyek díjszabása összességében nem drágább a többi legális javítóénál, illetve az autók megfelelő állapotáért ők tudják a legtöbbet tenni. [BANNER type="1"] Míg a személyautók eladása csaknem ötödével nőtt az idei első félévben, kishaszonjárműből mindössze 11,8 százalékkal adtak el többet a tavalyinál, a nagyhaszonjárművek eladása pedig csak 10,1 százalékkal nőtt. Buszból csak elvétve (még a tavalyinál is 66,3 százalékkal kevesebbet) adtak el, s a motorkerékpárok szegmense is csökkent – annak ellenére, hogy 125 köbcentis motorra immár gyorsított eljárásban, elvileg akár egyetlen nap alatt is szerezhető jogosítvány.
    Az összesített számok után a napokban arra is fény derül, hogy mely autómárka volt az idei év legnépszerűbbje, a sorrend természetesen a flottás szerződéseken múlik, illetve múlt.
    Előző cikkMit válasszunk 3 millióért autópályára?
    Következő cikkIdő előtt szivárgott ki az új Renault Clio fotója
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.