hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMár genfi puskaporát süti a Peugeot: íme a 2008 crossover

Már genfi puskaporát süti a Peugeot: íme a 2008 crossover

Takarékos motorokkal, egyelőre az összkerékhajtás gyári híre nélkül, a most megmutatott formában tavasszal várhatjuk a Peugeot 2008 bemutatkozását.


A szabadidő-autók népszerűsödése nem állt meg, ám a szegmens kisebb autói lesznek mind kelendőbbek, az óriás SUV-k pedig egyre inkább háttérbe szorulnak. Ennek jeleként az Opel egyelőre még mindig a ma már kissé koros Antarát kínálja, s annak friss kiadása helyett inkább vadonatúj, kisebb modellt gördített ki a Mokkával tavaly. A szegmens kelendőségét a Nissan Juke, még a magyar piacon is 711 példányos eredménye is jól jelzi: ha terepjárónak vennénk, a csak egy kategóriával nagyobb, mégis olcsóbb Dacia Duster, illetve az utóbbival konkuráló Nissan Qashqai előzné, de még a kisautók körében is a nyolcadik legnépszerűbb.[BANNER type="1"]



Nem titok, hogy az összkerékhajtást csak opcióként kínáló modellek zömét fronthajtással adják el, így aztán nem is meglepő, hogy a tavaly ősszel még koncepcióként mutatott, idén tavasszal, a Genfi Autószalonon már minden bizonnyal élőben, részleteivel is látható, fotókon most kiszivárogtatott Peugeot 2008 mini-SUV kapcsán egyelőre nincs gyári információ az összkerékhajtásról. Sokkal inkább arról, hogy a szabadidő-autós crossover modell szokatlanul alacsony fogyasztási és (99 g/km értékről startoló) emissziós értékekkel jön, a 208-asból megismert 1,2 literes, háromhengeres turbómotorral és természetesen e-HDi turbódízellel, önindítóként is a generátort használó stop-start elektronikával. Pletyka persze van 4×4-es verzióról, az pedig vélhetően ugyanúgy hibrid lesz, mint a 3008 vagy az 508 RXH esetében, minden bizonnyal nem a 2,0 literes, hanem az 1,6 literes HDi motorral, valamint a hátsó kerekeket forgató villanymotorral. Utóbbin túl várható benzines csúcsverzió is, szintén 1,6 literes turbómotorral, 155 lóerővel.



A 208 alapjaira épülő, nem csak karosszériájával, hasmagasságával is magasabb 2008 padlóburkolatokat, fényezetlen és ezüst színű, fémes hatású műanyagelemeket felvonultató lökhárítókat kap, fényezetlen plasztik küszöbeire, krómozott pedig ajtóira, alulra és az ablaküvegek köré is jut. A 2008 opcióként 17 colos alufelniket hord majd, gyártója szerint stílusos, praktikus és remek vezethetőségű lesz, mely tulajdonságaival nem csak az európai, hanem az ázsiai és a dél-amerikai vevőket is el kívánja kápráztatni. Piacra lépése nem sokkal a genfi debütálás után, tavasz végén, talán nyár elejére átcsúszva várható.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek