hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMár gyártják a Kia Soul elektromos változatát, őszre nálunk lesz

Már gyártják a Kia Soul elektromos változatát, őszre nálunk lesz


A Kia Motors megkezdte az exportpiacokra szánt elektromos hajtású Soul EV sorozatgyártását. Mérföldkő ez a Kia életében, ugyanis a Soul EV az első emissziómentes autójuk, ami Koreán kívül is forgalomba kerül.[BANNER type="1"]


Az első sorozatpéldányok meghatározott európai országokba jutnak; forgalmazásuk 2014 második félévében indul, a hazai piacon információink szerint ősszel debütál majd az emissziómentes Kia. A Soul EV a Kia gwangjui üzemében, Koreában készül; éves gyártási darabszáma a tervek szerint ötezer példány lesz – nem kalkulálnak tehát tömeges kereslettel.



„Most, hogy megindult az exportmodellek sorozatgyártása, az új Soul EV teljes mellszélességgel a Kia ’Clean Mobility’ programjának élére állhat, hiszen a világ minden pontján elérhető.” – mondta Thomas Oh, a Kia Motors alelnöke és ügyvezetője, majd hozzátette „Noha a Soul EV a Kia első, globálisan is értékesített, teljesen elektromos hajtású autója, valójában már második generációs modell, hiszen megalkotásakor rengeteget merítettünk a Ray EV programból, valamint a koreai Ray EV flotta mindennapos üzemeltetési tapasztalataiból is.”


Mivel a Soul EV kialakításában, utasterének vagy csomagtartójának méretével pontosan ugyanazt tudja, mint a második generációs, itthon múlt héten bemutatkozott Kia Soul, tökéletesen igazodik a városi ingázók igényeihez.



Nem csak hatótávja, akkumulátorának kapacitása is rekorder, a 192 cellás, padlóba épített 27 kWh-s lítium-ion polimer csomaggal az EV egyetlen feltöltéssel akár 212 kilométer megtételére is képes, s ezt immár az európai norma szerinti tesztciklus is igazolta. A cellák élvonalbeli, 200 Wh/kg energiasűrűségének, valamint egy sor ultramodern, energiatakarékos megoldásnak köszönhetően a telep könnyebb, mint a közvetlen vetélytárs Nissan Leaf 24 kWh-s akkuja. A technikai csemegék között említhető hőszivattyú, intelligens légbeömlő rendszer, valamint egyéni (csak a vezetőhöz irányítható) szellőzőrendszer. Csaknem magától értetődő, hogy a Soul EV regeneratívan fékez, azaz lassításkor az akkukat tölti, így hasznosítja újra az egyébként elvesző mozgási energiát.

Már a gyártása is tiszta


Az új Soul EV a világon elsőként nyerte el az UL Környezeti Tanúsítványt a gyártásánál felhasznált autónkénti 23 942 gramm bioműanyagnak, illetve a 10 százalék bioszervesanyagnak köszönhetően. A Soul EV utasterében is visszaköszönnek az újrahasznosított anyagok, ott a bioműanyag, a biohab, a bioszövet, a bio PET-filc, valamint többféle csekély illékonyságú szerves vegyület és újonnan kifejlesztett, antibakteriális anyag is.



A Soul EV erőforrása egy 81,4 kW-os (110 LE-s) villanymotor, amely már az autó elindulásának pillanatában 285 Nm nyomaték leadására képes. A motor egyfokozatú, állandó, fordulatszám-csökkentő áttételen keresztül hajtja az első kerekeket. A sajtóközlemény szerint a Soul EV megőrizte a hagyományos Soul élvezetes vezethetőségét; az előzetes kalkulációk szerint 11,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, végsebessége 145 km/óra.



A Soul EV bármely szabványos háztartási elektromos aljzatból táplálható, közvetlenül a konnektorba dugva 9-10 óra alatt tölthető fel. A nem vészes áron elérhető fali töltővel, 6,6 kW-os váltóárammal a teljesen lemerült akku mintegy öt óra alatt telíthető. A 80 százalékos töltöttség 100 kW-os, egyenáramú töltővel 25, 50 kW-os töltővel 33 perc alatt érhető el.


Az ígéretes Soul EV áráról egyelőre nincs információnk, ha a Nissan Leafhez hasonló módon 9 millió forint alatti árral tud startolni, akkor jó esélyekkel szerezhet vevőket.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. 27 kWh-ás az akksija, tehát ennyi + kb 10% veszteség, de levezetve: azt írja 10 óra alatt feltölt, egy szabványos háztartási elektromos aljzatból ritkán jön biztonságosan 3KWh-nál több, tehát 30KWh-val feltölt a kocsi, ami 50 ft-al számolva 1500 Ft. Ezzel meg tud tenni 212 kilométert, tehát 708Ft/100km ~ 1.7 liter benzin/100 km az összehasonlítás kedvéért.

  2. 27 kWh-ás az akksija, tehát ennyi + kb 10% veszteség, de levezetve: azt írja 10 óra alatt feltölt, egy szabványos háztartási elektromos aljzatból ritkán jön biztonságosan 3KWh-nál több, tehát 30KWh-val feltölt a kocsi, ami 50 ft-al számolva 1500 Ft. Ezzel meg tud tenni 212 kilométert, tehát 708Ft/100km ~ 1.7 liter benzin/100 km az összehasonlítás kedvéért.

  3. Legelább hülyeséget ne írjál, mert létezik olyan műanyag amit természetes anyagból is elő lehet állítani, illetve lebomlik a természetben. (pl. politejsav, meg más műanyagokhoz is lehet olyan adalékanyagokat adni amik hatására lebomlik)
    Egy minimális utánajárás azért nem ártana.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular