kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMár itthon is rendelhető a Lexus crossoverének új változata

Már itthon is rendelhető a Lexus crossoverének új változata

A Lexus immár lassan három éve vezette be az első tisztán elektromos modelljét az európai piacon, most pedig hazánkba is megérkezett a crossover ráncfelvarrott változata. Ezzel együtt az is kiderült, hogy mennyibe fog kerülni az UX 300e a frissítés után.


Tavaly novemberben mutatták be a Lexus UX 300e frissített verzióját, bő fél évvel később pedig már Magyarországon is rendelhető a ráncfelvarrott villanyautó. A legnagyobb újítást egyértelműen a megnövelt hatótáv jelenti, mely akár negyven százalékkal is több lehet, mint a korábbi modell esetében. Így két töltés között a 440-450 kilométeres hatótáv is meglehet a gyártó szerint, köszönhetően a nagyobb, 72,8 kilowattórás akkumulátornak.
[BANNER type="1"]


A Lexus az itthoni megjelenés kapcsán az árakat is elárulta: összesen öt felszereltségi szinten, 23 950 000 forintos induló ártól egészen 30 millió forintig terjedhet a vételár a kiviteltől függően.


Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek