hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMár kicsúszott gyári képeken is látható az új Kia Sportage

Már kicsúszott gyári képeken is látható az új Kia Sportage



Láttuk már gyári skiccen, aztán kémfotókon is, most pedig gyárinak mondott, de még nem a gyár által kiadott, hanem kiszivárgott fotókon is megcsodálható a negyedik generációs Kia Sportage, melynek szeptember közepén, a Frankfurti Autószalonon lesz a közönségpremierje, de a gyár állítólag már korábban leleplezi majd új, a szintén idén új generációba lépő Hyundai Tucson testvérének nevezhető szabadidő-autóját.[BANNER type="1"]


A TheKoreanCarBlog által megszerzett fotók szerint a modell sziluettje nemigen változik, míg szemből és hátulról a múlt héten látott kémfotóknak megfelelően erőteljesen megújul. A belső kapcsán egyelőre csak a múlt heti fotókra támaszkodhatunk, ám az a külső alapján is látható, hogy a márka a nagytesónál bevetett formai elemeket szívesen hozza lejjebb.



A műszaki alapok kapcsán nincs új információ, benzinesből 1,6 literes közvetlen befecskendezésű, alapból 135, turbóval 175 lóerős egységek, dízelből 1,7 literes, 115, valamint 2,0 literes, 136-184 lóerősök várhatók. A váltók mind hatfokozatúak lesznek, az erősebb verziókhoz hatsebességes automataváltó és az alapból fronthajtás helyett automatikus összkerékhajtás is elérhető lesz, s a hírek szerint hétsebességes duplakuplungos egységet is várhatunk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ott van azért még mentsvárként a Suzuki Jimny, a Defender vagy a Ssangyong valamelyik modellje, pl. a Korando. Pedig anno milyen jó volt a Nissan Terrano II, a Mitsubishi Pajero Pinin vagy a kis Daihatsu terepesek(Feroza, Terios). És ezek mind egy szálig eltűntek. Pedig vadászok, erdészek ma is vannak, akik ilyesmit akarnának venni, és nem használtan. Bár nekik meg ott vannak a pickupok, abból jócskán van választék.

  2. Ezek már csak felfújt kombik (annak is van előnye), de régebbi verziókban is csak 1-2 akad elfogadható hasmagassággal és összkerékkel. Abba meg bele se menjünk, hogy az milyen fajta összkerékhajtás, mert a súlytöbbleten kívül a kevésből is csak kevésnek volt értelme 😀 Aki új autóban akar terepezni, az válogat a duster-niva párosból vagy rászánja egy lakás árát és vesz nagyobbat 🙂

  3. Jól néz ki, azzal nincs baj, csak az a fránya trend…volt anno az első Sportage, puritán volt, de komolyabb tereppel is megbírkózott, lehetett ütni-vágni, aztán jött a második, igényesebb kivitelben, hosszú garival, de terepre már csak korlátozottan volt alkalmas, és aztán a 3., ami szerintem a legdögösebb szabadidő-autó, de nem nézem ki belőle, hogy aszfaltról letérve is helytállna. A Sorentónál ugyanez lekövethető, és a Suzuki Vitaránál is ez a helyzet – milyen volt az első, és milyen a mostani? A komoly terepesek lassan eltűnnek a kínálatból. Aki Land Cruisernél vagy Grand Cherokee-nál kisebbet akar és újat(és nem akar Dusterbe ülni), bajban lehet. De ez a trend, amit a zsíros profit elérése érdekében érdemes követni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular