Már megint összetört néhány autót az Euro NCAP

    0
    5

    Nem az a különleges az Euro NCAP legújabb töréstesztjében, hogy konnektoros hibrid (Audi A3 e-tron), városi szabadidő-autó, mégis igazi Jeep (a Renegade) is szerepelt benne, s mindkettő ötcsillagos lett, hanem az, hogy egyszerre adhatott számot védelmi jellemzőiről a Kia Soul hagyományos dízelmotoros változata, s a belső égésű motor nélküli, villanymotoros „EV verzió. Vajon melyik a biztonságosabb?[BANNER type="1"]
    Nos, már a cím elárulta, az EV, amiben nincs nagy tömegű hagyományos motor. Utóbbi lábtere kevésbé deformálódott, így jobb felnőtt-védelmet mutatott az EV. A többi szempont szerint, a hátsó ülésre (természetesen biztonsági gyerekülésbe rakott) gyerekek védelme, a gyalogosvédelem és a baleset-elkerülő rendszerek terén azonos pontszámot kapott a két különböző Kia Soul. Részletes eredmények alább, az Euro NCAP 2014 eredmény a fejlécben nem elírás, az Euro NCAP az idei évre még nem hozott új szempontokat, így továbbra is a tavalyi rendszer szerint mér és oszt pontokat, százalékos eredményeket és csillagokat.
    Az Euro NCAP legújabb eredményei
    Euro NCAP 2014 eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Baleset-elkerülő rendszerek
    Audi A3 e-tron 5 csillag 82% 78% 66% 68%
    Jeep Renegade 5 csillag 87% 85% 65% 74%
    Kia Soul EV 4 csillag 84% 82% 59% 56%
    Kia Soul 4 csillag 75% 82% 59% 56%

    Előző cikkEz a rendőrségi videók hete: itt a kocsiban éneklő járőr
    Következő cikkAz új roncstörvény sem fogja vissza a fekete bontókat
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.